Google+ Followers

2017/07/17

Anya próbál fejlődni

Lassan a nyolcadik hónapnál járunk, és rengeteg élmény, impulzus ért, aminek hatására csak eldurvult a megfelelési kényszerem. Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, ellátogatok egy pszichológushoz - ezt azóta is rendszeresen megteszem. Amikor az ember eljut oda, hogy már nem mer kimenni a lakásból, "mert úgyis csak becsmérlő tekintetek vagy negatív véleményezések fogják érni", akkor bizony át kell variálni a dolgokat az agyában - ezen dolgozom én is. Egyre kevesebbszer jönnek rám a hosszan tartó, akár teljes napomat elrontó szorongások, és kezd eltűnni a homály arról, hogy ki vagyok, min kell javítanom, mire kell igazán koncentrálnom.

Legtöbbször akkor kattan ki az agyam, ha túl sokat böngészem a Fészbukot, mert ekkor azonnal arra jutok, hogy "az életem sivár és borzasztó anya vagyok", hiába fogja fel az agyam, hogy a Fészen leginkább az emberek legjobb, megszerkesztett pillanatai találhatóak. Ilyenkor hajlamos vagyok azt hinni, hogy a valós, #nofilter élet, ami velem ténylegesen történik a pesti panelban, össze sem hasonlítahtó a képeken figyelő boldog anyákéval, mosolyogós gyerekekével, a Bahamákon, Balatonon vagy akárhol nyaralókéval. Ilyenkor belesüppedek a bánatos mocsaramba, hogy nekem nem ez jut. Ha pedig valamilyen egyszerű dolog boldoggá tesz, nem lesz tőle azonnal posztolási kényszerem, mert úgy érzem ez nem elég nagy attrakció és úgyis csak én értem, engem miért tesz boldoggá. Hányszor kirakhatnám Roxi lányom mosolyát, egy jól sikerült ételt amivel vagy 2-3 órát szenvedtem, egy pohár jóleső, hideg üdítőt, vagy azt, ahogy csak odakucorodok a Férjem mellé, vagy ha késében vagyok, és az események megfelelő összejátszása és a csillagok megfelelő állása miatt mégis időben érkezem valahova, a beszélgetéseket a barátaimmal, a családommal.


Mindenközben, mégis valahogy arra viszi rá az embert az internet, hogy büszkélkedjen, bosszankodjon, vicceskedjen  vagy előálljon valami attrakcióval. Eleinte jól esett több képet, vicces kis bejegyzést, bánatot posztolni az anyasággal kapcsolatban, de rájöttem, hogy annak a közel négyszáz embernek, aki "Ismerős" státuszban van, maximum a töredékére számíthatok, ha nem erőltető jellegű véleményre, segítségre van szükségem. Persze mivel másoknál más vált be, kivétel nélkül minden alkalommal megkaptam, hogy valamit rosszul csinálok, így hát elegem lett. Az örömeimet, bánataimat már nem akarom különösebben kiposztolni, sőt, a babaképes albumom láthatóságát is korlátoztam, hiába vagyok Rá nagyon-nagyon büszke! Így tulajdonképpen nem csatlakoztam sem a "személyiségi jogos, zéró képes", sem pedig a képeket napi szinten büszkén világgá öntő anyákhoz, hanem megálltam valahol a kettő között. A grafomániám is csak eddig az abszolút nem világhírű blogig, illetve az "érzelemkiöntő" füzeteimig terjed.
 

Emellett még mindig valamiféle skizofrén üemmódban él bennem a NŐ, a FELESÉG és az ANYA, sőt néha még a GYEREK is. Ha az egyik vagyok, nem vagyok a másik. Nem sikerült még őket egy komplex, együttműködő egésszé összegyúrni, pedig nagy szükségem lenne rá. Hiszen sok feszültség van még ezek között a szerepek között, hiszen akadnak dolgok, amiket az egyik nyugodt szívvel megtehet, de ezzel csak fájdalmat okoz egy vagy több másiknak. És természetesen leginkább az ANYA van előtérben. Pedig ő a leginkább tapasztalatlan, és néha fogalma sincs, mit rejt a holnap.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ha szeretnél bármit hozzáfűzni, ne fogd vissza magad! ;)