Google+ Followers

2016/06/01

A még újabb életem

Most, hogy egy előző bejegyzésemből ez kiderült, és túléltünk pár nap híján 3 hónapot, büszkén bevallhatom, hogy gyereket várok! ;)


Most így néz ki, és nagyon szerelmesek vagyunk belé, mert tegnap láttuk az ultrahangon, ahogy mozgatta a kezét... <3 Megmondom őszintén, ha felidézem, mindig meghatódom... :$ Már várom, hogy kiderüljön, hogy fiú-e vagy lány, akkor legalább nevet adhatnánk neki, és konkrétabban meg tudnám határozni, kivel is beszélek. Tudom, ez egy ilyen fura anyukás dolog, de beszélgetni szokam a hasammal. Úgy tudom, már hallja.



***

Amellett, hogy ez egy nagy örömhír mindkét családnak és minden baráti körünknek, néha kicsit összeomlik a világom, mert érzékelem a hátrányos következményeket is. Úgy éreztem, jólesne ezeket kicsit kiírni magamból, szóval voilá.

Egyrészt, mivel a vizsgálatokra sokszor kénytelen vagyok szabadnapokat kivenni, jobban figyelik, mit csinálok, és kénytelen vagyok a lehető legjobban odatenni magam munka közben. Hááát, ez nem mindig sikerül, mivel mindent egyre nehezebbé válik megcsinálni, fáradtabb vagyok a kelleténél és nehezebben kezelem a bunkóbb hangvételű hívásokat - gondolom az agyamat elöntő hormonok miatt... Na sebaj, azon vagyok, hogy mindent megtegyek, és amíg nem kapok üzeneteket, hogy elrontottam valamit, minden rendben van. :)

Másrészt: lemondás, lemondás, lemondás... de ehhez egyre inkább hozzá tudok szokni. No kávé, no alkohol, no káros biszbaszok; gyümölcs, zöldség, főzelék, egészség. No para. Ez már szépen átalakult. Azt viszont, hogy a tánc egyre nehezebben megy és egyre kevésbé javallott, nem viselem olyan könnyen. Szeretem csinálni, és legalább egy héten egyszer kötelezően mozgok valamit, ami így ülő munka mellett nem hátrány.
A szívem összefacsarodik akkor is, amikor megyek a metroba lefelé a mozgólépcsőn, vagy magán a szerelvényen, és nézegetem a plakátokat: Nickelback, Placebo, The Cure, Within Temptation... No sebaj, majd jönnek még kis hazánkba később is. Majd akkor kikiabálom a lelkemet, és kieresztem szépen a fáradt gőzt. Honnan tudom, hogy ezek biztosan ki fognak maradni, hiába engedné meg a pénztárca? Nem szándékoztam ugyan tesztelni, de nemrég egy fellépés alkalmával tesztelhettem, hogyan reagál a baba a nagy hangerőre. Nos, nem jól. Kénytelen voltam nagy hangerejű élőzenében tartózkodni: a baba nem komálta, és bekeményítette a hasamat, és ez sem neki, sem nekem nem jó.

Ami a legnehezebb, hogy azt hiszem a barátaim egy része tudat alatt - vagy tudatosan? - besorolt az "unalmas, házasulandó, gyerekes nő" kategóriába, akivel nem érdemes találkozni, és akit nem érdemes elhívni szórakozni, mert biztos csak az esküvőjéről és/vagy a gyerekéről képes beszélni. Pedig nem... Tény, hogy mostanában be vagyok gyöpösödve, mert a munkám és minimális egyéb elfoglaltságon kívül nem megyek sehová, de akkor is. Van még ezer más téma a világon; és mivel folyton az előbb említettekben pörgök, szívesen kilépek ezek köréből, hacsak egy rövid időre is.

Egyébként, pedig tudom, hogy a távolból nem vagyok az a fergeteges barát. Nem merek egy csomó emberre ráírni egy "hogyvagy?"-ot, mert még mindig él az a sok éve belém ivódott furcsa kényszerképzetem, hogy ezzel csak idegesíteném az illetőket és biztos leráznának... (Sajnos, amikor nyúlfarknyi válaszok után tényleg ez történik, igazolva érzem az elméletem... Talán csak elfoglaltak, és ennyi az egész, de talán tényleg csak egy púp vagyok a hátukon... ki tudja?)

Azzal biztatom magam, hogy a későbbiekben talán én leszek az a személy, akitől majd tanácsot kérnek. Talán fejcsóválás helyett, elismerésben lesz részem, mert ilyen hamar belevágtam. Qui vivra, verra.

Menyasszörny a láthatáron, 6. rész - Fussunk neki újból a ruhának! ;)

Mivel jól felvitte az Isten a dolgunkat, úgyis összeházasodunk, és minden jó úton halad, úgy döntöttünk, növeljünk a háztartásunkban élők számát. Ez - lekopogom - elsőre sikerült. Mostmár mondhatom ezt, mert hamarosan befejezzük a harmadik hónapot. Mivel az immár hat centiméteres Baba elkezdte növelni a méreteimet, intézkednem kellett a gyönyörű, szívemet elsőre elrabló, merevítős, fűzős ruha cseréjéről. Bár búcsút kellett intenem a csodás királynőruhának, a Júlia Szalonban továbbra sem csalódtam! A néni külön fogadott minket két hete szombaton, és gond nélkül lecseréltük a ruhát egy mell alatti szabású darabra.


"Kiemelni szeretné, vagy elrejteni?" - kérdezte a néni. Mondtam neki hogy tulajdonképpen egyiket sem, csak azt szeretném ha mind a ketten elférnénk egy ruhában, és kapnánk levegőt.





Ha lehet sikerült még szebb ruhát választanom! (Nem tudom, hogy tényleg így van-e vagy csak a hormonok mondatják ezt velem; netán ha megint cserélnem kellene valamiért, a következőre is ezt mondanám-e... dehát na!)

Az új eredmény a Holdfény fantázianevű ruha lett. Mell alatti szabás, legkisebb abroncs, mell alatti gyöngydíszek, szép esésű anyag... wáááá, odavagyok! *.*

Természetesen a szintén fűzős menyecskeruha sem úszta meg a cserét, egy egyszerű, piros, hasonló szabású kisruhát választottam, így passzolni fog stílusban a menyasszonyi ruhához is.