Google+ Followers

2015/06/19

Gondolatok egy sértett egótól :)

A sok, mostanában bekövetkezett esküvős élmény után belegondoltam, milyen érzés lenne, ha megházasodnék. Rettegést éreztem. Rettegést, hogy elszalasztottam valamit, vagy hogy nem megfelelő személy mellett döntök, és nincs menekvés... Épp ezért elgondolkodtam, miért nem tudok bizonyos szálakat elvarrni, miért szivárog át a múlt a jelenbe, megmérgezve azt... Avagy mi újság is van a a múlt máig kísértő szellemeivel?

Csináltam egy visszaemlékező "köszönöm-posztot" nem is olyan rég, ami nekik szólt. Mégis felmerül bennem folyton, hogy valamit elszúrtam, hogy valahol talán nem vártam ki, hogy csoda történjen. Talán csak felnagyítok egy helyzetet, vagy egy-egy ember jó tulajdonságait, vagy netán tényleg igazam van, azt hiszem, ezt sosem tudom meg. Annyi biztos, hogy oka volt, hogy úgy döntöttem/döntöttek, ahogy. Mégis, van, akit nehéz elfelejteni és/vagy feldolgozni...

Próbáltam minderre magyarázatot keresni, de csak sértett nőegót találtam magamban, akinek megvannak a maga érvei arra, miért duzzog, vagy mit akar a múlttól. Igyekszem most megcáfolni az érveit:
  • Van, ahonnan az életérzés, az én-fogalom hiányzik, hogy valamilyen voltam, és úgy jól éreztem magam a bőrömben.
    DE
    : hiába próbálok meg ehhez visszanyúlni, már nem tudok vagy nem akarok olyan lenni. Ez nem szégyen, és nem is hátrány, csak fájó búcsúnosztalgia nagyon goth, nagyon metál, nagyon bulizós stb. személyiségeimtől.
  • Van ahonnan a kellemes légkör, a társaság, a körülmények hiányoznak, az érzés, hogy tartoztam valahová, valaki barátnőjeként, és szívesen fogadtak; vagy épp az egyedül élés szabadsága, amit szintén feladtam.
    DE: Most is vannak társaságok, ahová tartozhatok, és nem érdemes olyanokat siratni, akik már talán nem is emlékeznek rám, vagy legfeljebb a "gonosz boszorkány" vagy a "hülye ribanc" címszavak mögött... :)
  • Van akiből a különlegessége hiányzik, hiszen valami magamhoz képest "egzotikusat" birtokolhattam hosszabb-rövidebb ideig.
    DE: A jelenlegi életemben is akadnak különlegességek, és ki tudja, lehet, hogy az egzotikum már elkopott az adott személyekből. Minden bizonnyal akadnak olyanok is, akik rám tudnak gyöngyszemként emlékezni. :)
  • Van, hogy hiányzik a vadászat, a "jó nő vagyok, mert tetszem" vagy épp az eleje, a "mindent megteszek", ami még túlontúl rózsaszín.
    DE: A vadászat célja a zsákmányszerzés ugyebár. Mivel az egyéjszakás kaland nem az én műfajom, hosszabb távra kerestem világéletemben. Ha viszont folyton eldobom a zsákmányt, amikor már nem elég rózsaszín a helyzet, az csak felületességről, a kitartás hiányáról tesz tanúbizonyságot. A kapcsolaton belül kell dicsérni, felülírni a szabályokat és biztosítani a dinamikát, ahogy telik az idő.
  • A régebbi sérelmek miatt nem tudok száz százalékosan bízni, hátha most sem a megfelelő ember mellett vagyok.
    DE:
    Nem igazságos büntetni valakit mások hibái miatt. Másrészt pedig, a tökéletes társ, a tökéletes összeillés csupán mítosz. Gyanítom, az álompárok sem úszták meg konfliktusok nélkül az életet. ;)
  • De, azt hiszem, a legrosszabb mégis az, amikor rájövök, hogy valaki sosem volt igazán az enyém, nem nyílt meg, és nem úgy gondolta, mint én. 
    DE:
    Úgy kell neki... ritkán adok második esélyt, főleg, ha szingliségem alatt menekül az illető. Legközelebb, egy hasonló kaliberű partnernél majd mind ő, mind én jobban átgondolhatjuk ezt a kérdést.
Szóval: "Aki mindig a múltat nézi, a seggel megy a jövőbe." Tehát most határozottan érvényes a carpe diem-szabály, de nem egy hedonista nézőpontból. Csupán úgy, hogy érdemes a jelen pillanatokra koncentrálni, nehogy a múlton való agyalás valami szépről terelje el a figyelmet, vagy befeketítse azt, amivel tulajdonképpen semmi gond nincsen. ;)