Google+ Followers

2015/12/11

Menyasszörny a láthatáron, 3. rész: A vendéglistás idegbaj

Eljött a pillanat, amikor elkezdtem cseppet demotiválttá válni, és el kellett kezdenünk erőszakosan érvelni, ha azt szeretnénk, hogy ne csússzanak ki a dolgok a kezünkből. A szülők szeretik - vagyis szeretnék! - a saját hagyományaikat viszontlátni az esküvőn, és ehhez nem elegendő egy olyan kedves gesztus, mint például, hogy kölcsönkérsz egy jeles napon viselt ékszert vagy nyakkendőt...


Az alapján, amit jelenleg átélek, a következőket tudom ajánlani azoknak, akik a vendéglistával kapcsolatban jót akarnak maguknak:
  •  Azt a megdönthetetlen érvet használva, miszerint "Ez a MI esküvőnk!" határozott döntés formájában közlöd a tényeket a szülőkkel. (Ez leginkább akkor működik, ha az anyagi eszközök is ti kezetekben vannak.)

    Ha ez nem válna be:
  • Összeveted azt a vendéglistát, amit ti szeretnétek, azzal, amit a szülők szeretnének;
  • A helyszínhez és anyagi keretekhez mérten megállapítotok egy határértéket a létszámban;
  • Kompromisszumra juttok a család és (a szülők szerint cseppet sem fontos) barátok arányát illetően. 
Ha a család túlsúlyához és az egyre távolabbi rokonokhoz ragaszkodnak a szülők, ajánlom a következőt: a baráti köröket érdemes egy külön ünneplés folyamán összehívni, megmutatni az esküvő gyöngyszemeit, és együtt ünnepelni, kellemesebb, lazább környezetben. Természetesen ez is valamelyest csalódás, hiszen az lenne a legjobb, ha ott lehetnének ők is...

Bánt ez az egész, dehát nem a  Rotschild bácsi lánya vagyok. Valakit mindenképpen "meg kell sértenem"... :(

Mivel ez egy általánosságban jellemző és várható probléma a tervezési folyamat során, sokan foglalkoznak ezzel a témával, és igyekeznek segíteni. Adok is egy angol nyelvű példát, ami érdekes statisztikákat is tartalmaz: Making the cut - The utltimate guide to building a wedding guestlist 

Kellemes informálódást és kevés idegbajt kívánok! :)

2015/11/29

Menyasszöny a láthatáron, 2. rész: Véletlen menyasszonyi ruha :)

A vőlegényemmel elhatároztuk még októberben, hogy szusszanunk egyet, és együtt töltjük a délutánt. Épp a Teréz körúton sétálgattunk, amikor kitaláltam, hogy menjünk már be a kismillió ruhaszalon egyikébe, és poénból próbálnék ruhákat.
Találomra ráböktünk a Júlia szalonra, és bementünk. A néni először totális idiótának nézett engem, mikor közöltem vigyorogva, hogy menyasszony vagyok, és ruhákat szeretnék próbálni. Mondtam neki, hogy mutatok képet a szalagavatós ruhámról, hogy adjak egy kiindulási alapot.
-Öhm, nos... hány éve is volt az ön szalagavatója?
-Azt hiszem, 6 vagy 7, nem tudom pontosan. Azóta viszont nem különösebben változott az alakom.

Innentől egy fokkal kedvesebb lett hozzám. Gyanítom, sikerült belőnie a koromat, és hogy nem egy hülye csitri vagyok, aki szórakoztatni akarja őt délután 3-kor.

ELSŐRE hozott egy olyan ruhát, amit felvettem, és úgy éreztem magam benne, mint egy igazi királynő! Hímzett fűző, egyszerű tüllszoknya. Nuku fodor, nuku csillogás. Imádtam! Felpróbáltam több hasonló fazont is, de egyik sem volt olyan mint az első.
Meg is kérdeztem, mibe kerülne nekem ez a ruha, hiszen láttam, hogy kedvezményt ajánlanak. Nekem még a kedvezményes bérlésre is kedvezményes ajánlatot tett, ami igen jól hangzott. Már aznap nekiálltam kutakodni a neten, és ezzel az árral aligha tudtam versenyezni, így kb egy hónap múlva visszatértem a leendő tanúmmal, megmutattam neki is a ruhát. Ismét csodásan éreztem magam benne, úgyhogy továbbra is kitartva a döntésem mellett, megkérdeztem, mibe kerülne mindazt, amit felajánlott, lefoglalni. Emellett már a rám való igazításhoz, apró módosításokhoz is kaptam tippeket. Kell is, hiszen az első próbán már látott benne a vőlegény, szóval muszáj lesz elkerülni a balszerencsét! :P

Többen kérdezték, meg akarok-e nézni mást, hátha lesz, ami jobban tetszik. Én erre azt feleltem, hogy nézelődtem több helyen is, sőt, volt, hogy órákig nézelődtem a neten, hogy a környékemen lévő és egyéb pesti szalonok kínálatát átnyálazzam, de egy sem hasonlított arra a bizonyos ruhára. Másrészt, nem akarok sem fodros, sem mellkidobós, sem sárgásfehér, sem Swarovskival agyonrakodott, sem totálisan magyaros hangulatú ruhát. Meg egyébként is, mi a fenének zavarjam össze magam, ha itt egy ruha, amibe beleszerettem, amiben jól érzem magam, és van rá egy szuper árajánlatom!?



Holnap fogom magam, egyeztetek újból, és ha továbbra is minden rendben van, leteszem a foglalót a bérlésre. :)
Felkészült vagyok, ugyanis már cipőt is választottam, és elkértem "valami régit", hogy összeszereljék a leendő fátylammal... :)

Ez a rész tehát, vegyük úgy, ki van pipálva.

2015/10/23

Menyasszörny a láthatáron: Meghívó szerkesztése

Mivel mostmár én is az ügyeletes "menyasszörnyek" közé tartozom, ajánlanék sorstársaimnak, akik nem Photoshop-on nőttek fel, egy egyszerű megoldást.

Sajnos magyar nyelvet nem választhatunk ki a legördülő menüben, tehát angolul, németül, spanyolul, olaszul, franciául, oroszul stb. jól értőknek ajánlhatom ezt az oldalt.

A DesingMantic segítségével szerkeszthettek vőlegény- és menyasszonyneves logót: itt nagyon sokféle design közül választhattok. A meghívó sablonok száma már jóval kisebb, mégis legalább ötleteket adhat!

A meghívó elő/hátlapját is szerkeszthetitek és természetesen a benne lévő szöveg szerkesztésére is van lehetőség. Nem tud az ember bármibe, korlátlanul beleszerkeszteni. Az ingyenesség ugyebár korlátozásokkal jár. Viszont egy elmentett és letöltött minta tovább szerkeszthető és újból letölthető.

A minták letöltése háromféle formátumban lehetséges és abban az esetben ingyenes, ha megígéred, hogy ajánlod az oldalt másoknak is! :) Nos, ígéret szép szó! :) Remélem tudtam segíteni!


2015/10/19

Az összegyűlt "ötperces melók" avagy a határozott NEM.

Nem szabad megadnod magad, Kedves Olvasóm. Én megértelek, tudom, mit érzel, mikor mindenkinek meg akarsz felelni (hátulra hagyva a sorban saját magadat). Kedves akarsz lenni, mindenkinek egyenlő mértékű figyelmet akarsz szentelni, manőverezel, hogy kerüld a konfliktusokat és így tovább... és egy nap hirtelen arra eszmélsz, hogy összefolytak a napok.
Legszívesebben sírnál, csak mert fel kell kelned, és megint alig aludtál. Remélted, hogy jobb lesz az új napon, de mikor eljön a reggel, már nem hiszed. Elfelejted a másoknak tett százmillió ígéreted jó részét, járkálsz fel és alá, mint egy idegroncs, takarítasz, és sírsz vagy ordibálsz, de már magad sem tudod miért.

Érzed, hogy ez így nem jó. Érzed, hogy valaminek változnia kell. Sejtem, hogy minek: mondj néha nemet! Nem neked kell megváltanod a világot, nem minden ember sorsa függ tőled, sőt még a hozzád legközelebb állóké sem kizárólag a te sarad! Ha nincs szerencséd, jó pár ember már függőségi viszonyt is kialakított veled, és tudod, hogy meg tudná tenni az adott dolgot magától is, mégis tőled várja ezt el. A válasz pedig nem. Fontos tehát, hogy felismerd és minél hamarabb eltávolítsd az ilyen mérgező embereket az életedből. Akit pedig meghagysz, tedd fontossági sorrendbe! Ez is segíteni fog abban, hogy megtervezd az időbeosztásod. ;)
Nem csak neked kell a sarkadra állni, és életet menedzselni, hanem másoknak is! Ne tégy több terhet a válladra, mint amennyit elbírsz! Nem kell, hogy mindenért, és mindenkiért kényszerűen tégy valamit. Ha teszel valamit valakiért, fontos, hogy szívesen tedd. Vagy csak akkor, ha nagyon-nagyon fontos dolog múlik rajta, ha nem teszed meg.
Te is ember vagy, te is megérdemled azt, hogy kikapcsolj, hogy regenerálódj, hogy aludj, hogy programokat szervezz magadnak, hogy segítséget kérj, és hogy a segítséget elfogadd.

Nem, mindez nem bunkóság, lerázás vagy önzés. 
Ez a határok egészséges megtartása! 


Tudom, mondani könnyű. Nekem is nehezen megy, de legalább igyekszem észben tartani. Mindenesetre büszke vagyok magamra, ugyanis sikeresen hárítom a megmaradt egy szabad délutánomért és hétvégéimért versengő tanítványjelölteket. Nem. A szakmai gyakorlat, a szakdolgozat, a heti diákmunka, a korrepetálások, a tanítványok és a táncórák mellett igenis megérdemlem, hogy legyen egy szabadabb délutánom és hétvégém. Ezek ugyan hamar eltelnek, mégis sokkal jobban érzem magam tőlük.
Ez tehát egy jó kezdet. Amit biztosan megtanultam, és tanácsként át tudnék adni egy ilyen helyzetre: annyi időt szánj másokra, amit még gond nélkül be tudsz osztani, és persze, ez annyi legyen, hogy vészhelyzetek esetén is kezelni tudd, és ne csak sorra dőljenek el a terveid, mint a kártyavár.

Álmaim útjára lépve... :)

Nem is igazán találok szavakat, melyek kellőképpen jellemezni tudnák az október 11-ei napomat, napunkat. Sok idő óta ez volt az első igazi munkamentes napom, szinte végig kettesben a Párommal, egy csodás, minőségi ebéddel, két pohár borral, egy isteni desszerttel... és a desszertben egy kagyló alakú gyűrűs dobozzal. ;) Egyetlen szót biztosan tudnék ehhez a naphoz rendelni. Ez pedig az Igen. :)


Kedves Olvasók, bizony, a hirtelen jött, hatalmas jót is fel kell dolgozni, épp úgy, mint a rosszat. Adj magadnak időt Te is! :)

2015/09/22

Ígéretvár

Míves szavak, elodázás,
Reménykedő sóhajok:
Összegyúrom, nézd csak, kedves,
Mily szép légvárat kapok!

Kár érte, hisz ahogy halad
Az idő vaskereke,
Könnyű porként fújja el
A fájó igazság szele.

Hol van a tett, az akarat?
Hová lett a kitartás?
Tán majd vérrel, verítékkel
Sziklára építi más...

2015/09/01

Belül keresd

Szeretet, jóindulat, segítség vezérelte vers, önmagukba fordult, bánatos embereknek! :)

A kedves szó visszapattan,
S érdeklődni? Mit sem ér.
Zárt ajtón miért dörömböljek,
Várva, szavam majd elér?

Nem éltem át minden perced,
És ha nem szólsz, nem tudom.
Nincs térképem: eltévedek
Az elnémult bánaton.

Tanácstalan vagyok. Várok,
Hátha lesz egy ötletem.
De hogy mit lépj, és hogy érezz:
Nem nekem kell döntenem.

Más életek szépnek tűnnek,
De csak egy pontját veszed;
Gyorsan szalad ki a szádon:
"Bezzeg de könnyű neked!"

Senki sincs ott, ahol kéne,
Csupán más a keresztje.
Küzdj hát vele napról napra,
Álmodat nem eresztve.

Nem látunk át másról mindent:
Lásd saját értékedet!
Ne dobd el más életéért
Saját önnön életed!

Nem adhatja meg senki más:
Belül keresd kincsedet!
Uralkodj hát életedben:
Mondhatsz igent vagy nemet!

Szépséget nem ad szerelem,
Sikert sem a főnök ad,
Az az érték, mit keresel:
Senki más csak önmagad!

2015/08/22

Az utóbbi hónapok hastáncképei

Azt hiszem, a hastáncverseny óta lógok a Kedves Olvasóközönségnek néhány képpel. A legutóbbi fellépéseinkről igen jó képek készültek, mindenki nagy gyönyörűségére. :P Úgyhogy jöjjön egy kis egoizmus-rovat! Köszönet a képekért a Phoenix Featherworks fotósának, Gabrielnek, aki már egy ideje követi a csapatunk pályafutását! :)

A 20-as évek inspirálta szólóm, a Chicago c. film zenéjére:


 A cybergoth zombi triónk :)



Szökés az őrültek házából c. duónk, ami leginkább hastáncelemeket tartalmazó performance-ként értékelhető :D

 
 


Májusi önálló estünkre készült szóló:

Mahasti Luciferkó koreográfiája után egy csoportkép:


Koreai kardtánc és hastánc fúziója a Sharyam gálán:

2015/08/10

Egy kis elmélkedés :)

Páran már nagyon szurkolnak, és velem együtt türelmetlenül várják azt a bizonyos gyűrűt. Másoknak ez csak papír, úgy gondolják, elcseszem az életem, vagy épp nem szimpi a Párom, esetleg engem tartanak egy ocsmány vérszívónak, aki szabadidejében még agyat is manipulál. Mivel ezen a nyáron két esküvőn is volt szerencsém részt venni, megfogalmazok erről néhány gondolatot, észrevételt.


I. Bár néha reményemet vesztem, még mindig ott rohangál bennem a kislány, rózsaszín, fodros ruhában, és rendíthetetlenül kijelenti, hogy márpedig ha felnő, ő hercegnő lesz, és feleségül megy az ő hercegéhez. Tehát mondhatjuk, hogy van bennem egy bizonyos "Nagy Ő mítosz". (...és szeretem az ünnepélyeket, szertartásokat is, főleg, ha magam tervezhetem meg őket :P)

II. Nincs tökéletes. Egyszerűen nem létezik. Tehát, ha már valakivel alapvetően jó a kapcsolatod, és a hibái is olyanok, amivel együtt tudsz élni önszántadból, kényszerek nélkül, az működhet. Én legalábbis így látom. Ha a kényszer, a sajnálat, a szürke megszokás vagy a társfüggőség tartja egyben a kapcsolatot, az már a lejtő alja.
Ha a legkisebb hibánál kirúgja az ember a párját, és nem ad neki esélyt, nem hagy időt a teljesebb megismerésére, és keres egy tökéletesebbet: ez egy végeláthatatlan folyamat. Mindig lesz bizonyos szempontból jobb, de mindenkinek lesz emellett hibája is. Ha senkit nem ismerünk meg rendesen, nem jutunk el arra a pontra, hogy talán mellette lenne érdemes megmaradni. ;)

III. Egy kapcsolat, ahogy telik az idő, folyamatos újradefiniálásra szorul. Változik az életkorunk, a személyiségünk, a helyzetünk, változik ezekkel együtt a kapcsolat is. Aki tehát kizárólag az elején tapasztalt rózsaszín ködöt hajkurássza, az csalódni fog, hiszen nem marad mindig minden ugyanolyan.

IV. Á propos csalódás: ha a legmélyebb gödrökből is sikerül együtt kimászni, az erősíti a kapcsolatot, és könnyebbé teszi ezeknek a nehéz időknek a feldolgozását is! ;)

V. Ha egy férfi hajlandó hivatalosan is elkötelezni magát mellettem, számomra megtiszteltetés. A szokásosnál is jobban kifejezi a fontosságomat, azt az érzést adja, hogy valaki szeret és ténylegesen számíthatok rá. Vannak, akiknek az élettársi kapcsolat tökéletesen megfelel, és nincs szükségük arra, hogy ezt szertartásosan is megerősítsék: ez számomra elfogadható. Az viszont kevésbé, hogy valaki azért választja ezt a kapcsolati formát, hogy ne kelljen macerákat átélnie egy válásnál, ha mégsem működne... Ez is egy vélemény, ezt tiszteletben tartom, de az én értékrendemmel nem egyezik.

VI. Ha elkötelezzük magunkat egy férfi/nő mellett, bizony, több millió másik lehetőséget "vesztegetünk el". Egy döntés mindig egyben áldozat is. Ha az 'A' dolgot választom, akkor 'B'-t nem, és mást sem. ;) Tulajdonképpen egyetlen döntésről sem mondhatjuk, hogy száz százalékig jó, hiszen a többi lehetőségről lemondunk miatta.

VII. Az esküvő is rendezvény, a rendezvényekről pedig az a tapasztalatom, hogy sosem alakulnak 100%-ban úgy, ahogy megtervezték őket! ;)




VIII. Az esküvőkön mindig akad legalább egy matt részeg ember, aki cikisen viselkedik, és legalább egy olyan, akinek semmi sem jó. :D De nem azért van az esküvő, hogy korlátozzuk a násznépet a szokásaiban, és nem is azért, hogy 100%-ban mindenkinek kedvére tegyünk! ;)

IX. Félelmek mindenkiben vannak. "Biztos ez a jó döntés? Biztos mindent megéltem, amit idáig akartam?" Az esküvő nem game over. Ha az esküvőt megelőző időszakban is sikerült "élni", utazni, bulizni, jól érezni magunkat, utána miért ne lehetne folytatni ugyanezt? ;)
A gyerek sem game over, inkább new game, with new rules and conditions! ;)

2015/07/12

Napközis tábor

Rég írtam már ide, ennek pedig az az oka, hogy pörögnek a napok: a visszérképződést elősegítve gyalogolok fel és alá, kiabálok, fegyelmezek, jókat nevetek és furcsa kajákat eszem, majd hazamegyek ideiglenes lakhelyemre, és kipurcanok a Párommal együtt. Voilá, táboroztatok... :D

Bár nem leszek alsós tanár, mégis épp elegendő tapasztalatot szerzek most a nyáron. A tavalyi egy hét kevés volt. Azt is megállapítottam, hogy a gyerekeket sokkal könnyebb így megismerni, mint az iskolapadban. Hétfőn szenved az ember, hogy megjegyezzen mindenkit, keddre idegbajt kap, szerdán feladná, csütörtökre megszereti őket, majd pénteken fájó szívvel búcsúzik egy-egy markáns karaktertől vagy tündibündi gyermektől, akit szívesen látna még... :D

Íme néhány kellemes megszólalás a gyerekektől:

-Réka néni!
-Tessék?
-Semmi!
(na ezért a nevelési rendszerünkben 20 guggolás legalább járt)

-Réka néni, megnézhetem, hogy ez a kő visszapattan-e annak az autónak az üvegéről?

-Ehh, egy jó bula sincs ebben a csoportban!

-Kérlek ne tépkedd a fákat!
-Dehát a fa nem is élőlény!
-Miért nem?
-Mert nem tud beszélni meg futni!
-Akkor a kutya sem élőlény?
-De, mert a kutyák tudnak beszélni, illetve ugatni.
(a többit már nem részletezném...)

-Van testvéred?
-Van.
-És a testvérednek van testvére?
-Nincs.

Légiriadó Újpesten, a templom tetejéről szóló sziréna után:
-Azt hittem, ez Isten hangja volt!

Vihar előtt a szélben:
-Isten épp jelzi, hogy pisilni fog!

Ha még eszembe jut valami, leírom! :)

2015/06/19

Gondolatok egy sértett egótól :)

A sok, mostanában bekövetkezett esküvős élmény után belegondoltam, milyen érzés lenne, ha megházasodnék. Rettegést éreztem. Rettegést, hogy elszalasztottam valamit, vagy hogy nem megfelelő személy mellett döntök, és nincs menekvés... Épp ezért elgondolkodtam, miért nem tudok bizonyos szálakat elvarrni, miért szivárog át a múlt a jelenbe, megmérgezve azt... Avagy mi újság is van a a múlt máig kísértő szellemeivel?

Csináltam egy visszaemlékező "köszönöm-posztot" nem is olyan rég, ami nekik szólt. Mégis felmerül bennem folyton, hogy valamit elszúrtam, hogy valahol talán nem vártam ki, hogy csoda történjen. Talán csak felnagyítok egy helyzetet, vagy egy-egy ember jó tulajdonságait, vagy netán tényleg igazam van, azt hiszem, ezt sosem tudom meg. Annyi biztos, hogy oka volt, hogy úgy döntöttem/döntöttek, ahogy. Mégis, van, akit nehéz elfelejteni és/vagy feldolgozni...

Próbáltam minderre magyarázatot keresni, de csak sértett nőegót találtam magamban, akinek megvannak a maga érvei arra, miért duzzog, vagy mit akar a múlttól. Igyekszem most megcáfolni az érveit:
  • Van, ahonnan az életérzés, az én-fogalom hiányzik, hogy valamilyen voltam, és úgy jól éreztem magam a bőrömben.
    DE
    : hiába próbálok meg ehhez visszanyúlni, már nem tudok vagy nem akarok olyan lenni. Ez nem szégyen, és nem is hátrány, csak fájó búcsúnosztalgia nagyon goth, nagyon metál, nagyon bulizós stb. személyiségeimtől.
  • Van ahonnan a kellemes légkör, a társaság, a körülmények hiányoznak, az érzés, hogy tartoztam valahová, valaki barátnőjeként, és szívesen fogadtak; vagy épp az egyedül élés szabadsága, amit szintén feladtam.
    DE: Most is vannak társaságok, ahová tartozhatok, és nem érdemes olyanokat siratni, akik már talán nem is emlékeznek rám, vagy legfeljebb a "gonosz boszorkány" vagy a "hülye ribanc" címszavak mögött... :)
  • Van akiből a különlegessége hiányzik, hiszen valami magamhoz képest "egzotikusat" birtokolhattam hosszabb-rövidebb ideig.
    DE: A jelenlegi életemben is akadnak különlegességek, és ki tudja, lehet, hogy az egzotikum már elkopott az adott személyekből. Minden bizonnyal akadnak olyanok is, akik rám tudnak gyöngyszemként emlékezni. :)
  • Van, hogy hiányzik a vadászat, a "jó nő vagyok, mert tetszem" vagy épp az eleje, a "mindent megteszek", ami még túlontúl rózsaszín.
    DE: A vadászat célja a zsákmányszerzés ugyebár. Mivel az egyéjszakás kaland nem az én műfajom, hosszabb távra kerestem világéletemben. Ha viszont folyton eldobom a zsákmányt, amikor már nem elég rózsaszín a helyzet, az csak felületességről, a kitartás hiányáról tesz tanúbizonyságot. A kapcsolaton belül kell dicsérni, felülírni a szabályokat és biztosítani a dinamikát, ahogy telik az idő.
  • A régebbi sérelmek miatt nem tudok száz százalékosan bízni, hátha most sem a megfelelő ember mellett vagyok.
    DE:
    Nem igazságos büntetni valakit mások hibái miatt. Másrészt pedig, a tökéletes társ, a tökéletes összeillés csupán mítosz. Gyanítom, az álompárok sem úszták meg konfliktusok nélkül az életet. ;)
  • De, azt hiszem, a legrosszabb mégis az, amikor rájövök, hogy valaki sosem volt igazán az enyém, nem nyílt meg, és nem úgy gondolta, mint én. 
    DE:
    Úgy kell neki... ritkán adok második esélyt, főleg, ha szingliségem alatt menekül az illető. Legközelebb, egy hasonló kaliberű partnernél majd mind ő, mind én jobban átgondolhatjuk ezt a kérdést.
Szóval: "Aki mindig a múltat nézi, a seggel megy a jövőbe." Tehát most határozottan érvényes a carpe diem-szabály, de nem egy hedonista nézőpontból. Csupán úgy, hogy érdemes a jelen pillanatokra koncentrálni, nehogy a múlton való agyalás valami szépről terelje el a figyelmet, vagy befeketítse azt, amivel tulajdonképpen semmi gond nincsen. ;)


2015/05/31

Holdkő és pofon, avagy szösszenet az ismerkedésről

Lilith: a greyan7@gmail.com-ra küldhetsz nyugodtan irományokat! :)

A tegnap estém elgondolkodtatott néhány dologról. A holdköves gyűrűmet viseltem egy rockbuliban (részemről csajos este volt), ami tökéletesen emlékeztet egy eljegyzési gyűrűre. Ezt használtam fel lehetőségként a potenciális közeledők távoltartására. Bár tényleg efelé halad a kapcsolatom, mégis kijelenthetem, hogy bizony végighazudoztam az estémet. Ettől kellemetlenül érzem magam, főleg, hogy volt olyan pasi, aki emiatt nagyon elkeseredett, de önvédelmi praktika volt részemről. Szeretek táncolni, hülyülni, dumálni egy-két pohár ital mellett, de köszönöm, jelen kapcsolati állapotomban ez pont elegendő! :)

Kedves Olvasók, sajnos a legtöbb esetben a "Foglalt vagyok" már nem elég erős megszólalás a nem kívánt közeledés és vita elkerülésére. Van még reményem a világban, ugyanis többen akadtak, akik előnyben részesítették a beszélgetést és a szimplán szórakozás jellegű, nem-dirty dancinget a tapizással, leitatással és egyéb túl direkt közeledési módokkal szemben. Vannak még gentleman-ek, akiket érdekel az emberhez tartozó IQ szint, stílus, személyiség, még több pohár alkohol elfogyasztása után is. Ez jóleső és megnyugtató. Több, mint két órát beszélgettem például egy dobos fickóval, aki elfogadta  tényt, hogy le vagyok foglalva, mégis embernek nézett utána, és tudott velem kulturáltan időt eltölteni, kocsma ide vagy oda. :)

Sajnos akadtak olyanok is, akik azt hitték, (részegen) bármit megengedhetnek maguknak. Amikor már az alpáriság csúcsán betelt a pohár, a provokáció hatására felpofoztam  egy bizonyos illetőt. Utólag megtudtam, hogy egy egész jól menő banda énekese. Éntőlem aztán lehetett volna az atyaúristen is személyesen, számomra egy senkivé vált, aki undorító módon sérteget, mert azt hiszi, pozíciójából fakadóan őt mindenki ismeri, és a csajok automatikusan tépik le neki a bugyijukat... Hát nem. Remélem, azóta is fáj a pofázmánya, és másnaposan elgondolkodik egy kicsit, hogy vajon miért... Erről akár írhatna is egy hörgős dalt, ha akar.

Hibaszázalék mindenhol akad, méghozzá nagy arányban. Az internet tele van elbizonytalanodott, vagy az online személyiségüket eladni kívánó emberekkel. Őszinteséget és korrekt önbizalmat mikroszkóppal lehetne már csak keresni. A kocsmák és szórakozóhelyek sem éppen a nagy szerelmek melegágyai. Ha ebből a háromból bárkinek szerencsés kimenetelű, netán hosszú és tartós kapcsolata lett, annak örülök, mondhatni, ezek a mázlista emberek kiásták a kiskakas gyémánt félkrajcárját a reménytelenségből.
Azt hiszem, nekem eddig a hétköznapok véletlene jött be leginkább, mint a legtisztább ismerkedési mód. Se alkoholgőz, se csajozási/pasizási kényszer, se internetes álca. Csak bemutattak valakinek, vagy szóba elegyedtem valakivel, amire nem is számítottam. Persze ehhez óhatatlanul szükséges, hogy az ember ne egy szobában kuksoljon egyhelyben, hanem próbáljon meg kimozdulni a világba. Persze a kötelességeid végzése közben is kaphatsz pár szuper lehetőséget, Kedves Olvasó. Én is így ismertem meg a Páromat: egyszerűen csak felültem a buszra a régi, kapucnis pulcsimban, és elindultam, hogy beiratkozzak a mesterképzésre... :)

2015/05/20

Határozott vonalakkal...

Elöljáróban: kedves Lilith, ha olvasod ezt, tudatom veled, hogy tetszett az írásod, csak még nem jöttem rá a saját bejegyzéseimhez való kommentelés módjára... :D Beírtam vagy százszor, ki- és bejelentkeztem, mindenféle profilok kiválasztásával próbálkoztam, de hiába, nem jelenített meg semmit... Visszatérve, sokszor éreztem már ezt én is! Jobban szeretnék úgy élni, hogy játszom, és úgy tudom, a világ nem gonosz, csak van benne pár rossz dolog és rossz ember... ;)
.............................................................................................................................................
Különös, hogy a párkapcsolati válság, a családi problémák, a munka, a százmillió beadandó után is, elfogyva és dögfáradtan, de itt vagyok, és sokkal inkább összhangban érzem magam, mint valaha.

Talán csak rájöttem, hogy jelenleg nem veszíthetnék többet, talán most minden kétely lehámozódott rólam, és maradtam én. Azt hiszem, eddig ezt az állapotot kerestem. Én mindig megmaradhatok magamnak, halálom napjáig. Ennek elvesztésétől nem kell félnem. Attól sokkal inkább félek, hogy légmentesen és erőszakosan feszít rám az élet különböző szerepeket, melyek elrejtik, néha túlságosan is sok időre, hogy ki vagyok én, és letérítenek az útról, amit magam előtt látok.

Nem tudom leírni, mit is jelent ez, nem fogok tulajdonságokat sorolni, felesleges. Ez egy különös érzés. Azt érzem, hogy minden problémám ellenére egész ember vagyok, aki igenis értékes, erős, előre mehet, társsal vagy anélkül, segítséggel vagy anélkül... Nem írhat mindent elő a trend és a társadalom. Nem is tudok mindenki szája ízének megfelelni. Annyit tehetek, hogy minden helyzetben, annak a bizonyos énnek a határáig húzom meg a vonalat az alkalmazkodásomban. Aki ebbe bele akar vagdalni, aki vésni akarja, aki karcsúbb derekat, konzervatívabb személyiséget, vagy bármi mást faragna bele, azzal az utunk nem keresztezheti egymást sokáig.

Kedves Olvasó, a társad hiába mond neked bármit, és hiába hozza le neked a legszebb csillagot, ha mindazzal, amit mond, nem tudsz azonosulni és/vagy kishitűséged, netán bizalmatlanságod miatt nem hiszel neki. Ha nem integrálható az a szép csillag az én-be, nem leszel tőle boldog, csak felrakod a polcra a szobában a többi közé... Ha te nem érzed magad szépnek, és nem vagy elégedett a tükörképeddel, legalább egy kicsit, hiába mondja, hogy neki tökéletesen megfelelsz, hiszen nem tudtad ezt az információt az éned beépült részévé tenni... Még sorolhatnám.

Tudom, gáz, hogy ezekre csak most jövök rá, 10 év szép pillanatokat is felvonultató, masszív szenvedés után, de nem vagyok az a fajta, aki papolásra hallgat. Amíg nem merültem alá a mocsokba, hogy saját tapasztalatokat hozzak róla, nem fogom elhinni a neten röpködő idézetek velős bölcsességeit. ;) A szenvedés, amit magamnak okoztam, kialakított bennem némi életképességet, néhány hasznos megoldási sémát. Én pedig örülök, hogy újra és újra egyre erősebben léptem ki a gödrökből.

2015/05/18

Álmodtam egy életet

Folyton anyja kezét fogni,
Apjával kelni, játszva, birokra,
Rájönni mindennap ezeregy titokra:
Gyermeknek álma ez.

Ellentmondva, nagyot szólni,
Ajtót csapkodni, sírva, morogva
Testének térképén lázasan bolyongva:
Tinédzser álma ez.

Bizonytalan lépést tenni,
Döntésbe lépni szemet takarva,
Felnőttnek maradni, igenis, akarva:
Ifjúság álma ez.

Két fej felett egy kis födél,
Dolgozó férjnek főző asszonyka,
Gömbölyödő méhét kezecske tapodja:
Házasok álma ez.

Fel tudtam tán én is nőni,
Szívemben éles kés a valóság.
S nem marad nekem, csak egyetlen tanulság:
Nem az én álmom ez.

Se éjszakám, se nappalom...

Letéve a krétát és a táblafilcet, meghatódva ácsorogtam a hetedik osztályban, akik az utolsó órám végén házi szörppel és csokoládé arzenállal vártak. Úgy éreztem, ezért a pillanatért minden szenvedés, gép előtt görnyedés és mélypont megérte. Aztán megkaptam a 11. osztálytól is a kérdőíveket, az már kevésbé volt baráti búcsú... Kaptam hideget meleget, de az összmegállapításom az, hogy fogalmuk nincs mennyi munkája van egy kétségek közt vergődő kistanárnak az órájuk megszervezésével, másrészt, hogy négy tanóra alatt, melyek között akár több hét is eltelhetett, aligha tudok velük mélyebb kapcsolatot kiépíteni és csodát tenni: mindenki igényeinek megfelelni. Ilyen nincs... :D

Letettem a krétát, és fel akartam dobni a lábam az asztalra, ami pechemre tele volt óratervekkel és hospitálási naplókkal, nem beszélve a szöveg- és feladatmaradékokról... Éljen a portfólióírás...
Ez még nem az a bizonyos tanári portfólió, ez még csak annak előszele. Egy olyan alap gyűjtemény, amiből majd át lehet emelni abba a bizonyos best of válogatásba. Hopp egy magyar, hopp egy francia, hopp egy pályaismereti...és hopp hajnali három óra van, és angyali csodaként jön a határidőt kibővítő szaktanári e-mail.

Leginkább ezzel telnek a napok április vége óta, meg a jó öreg fel-és-alá-utazással, a szokásos családi bonyodalmakkal, illetve a különböző diákmunkákkal, melyek aligha kapcsolódnak a szakterületemhez. Sem a fura, szúnyogriasztóra emlékeztető szagú arctonikok és masszázsolajak csomagolása, sem heti kétszeri a lakatosműhely takarítás, sem pedig a néha még előforduló üzleti reggeliztetés. Nem válogatok. Ahogy időm engedi, élek a lehetőségekkel, hiszen annyiszor pár száz forinttal is előrébb vagyok, vagy legalább nem halok éhen.

Az asztalon még ott vannak az óratervek, így még szerdáig várat magára a pihenés... utána legfeljebb csak kevesebb feszültség övez majd, mikor a szigorlataimra készülök...

2015/04/14

Barátkozás a magyartanítással és egyéb történések :)

Most, hogy túl vagyok néhány irodalom- és nyelvtanórán, ezeknél az osztályoknál is kezdek rájönni, (épp úgy, mint a francia csoportoknál) hogy szeretem őket. Hiába kerülök bármi miatt mélypontra, ha bemegyek hozzájuk, valahogy minden rendeződni látszik. Ezek szerint a tanár-énemmel és annak képességeivel, úgy tűnik, egészen jóban vagyok.
Amikor legutóbb, hullafáradtan küldtem el mindenkit a fenébe az éjszaka közepén a billentyűzet és egy sokadik óraterv felett görnyedve, másnap valahogy mégis az egyik legjobban sikerült órámat követtem el. Furcsa dolog ez. Pedig azt hittem, én és a magyartanítás nem leszünk ilyen jóban. Mindenesetre én minden kreatív energiaegységet kifacsarok magamból, hogy minden jól sikerüljön, és ne csak rém unalmas, hanem inkább vidám hangulatú órákat hozzak össze. Természetesen elengedhetetlenül fontos, hogy tanuljunk is valamit, ezt soha nem hagyom ki a tervezetből.
Damocles kardjaként csücsül felettem a jövő hét szerdai vizsgatanítás, de csak nem lesz az olyan szörnyű. Remélhetőleg szarvashibákat már nem vétek félelem hatására sem. :P

Mindeközben a IV. Gótikus és Fantázia Hastáncversenyre készültem szólóval, duóval, trióval és persze az ezekhez tartozó home-made jelmezekkel :) Erről majd külön posztot nyitok előnyös fényképekkel, de addig is álljon itt egy printscreen ;)

Itt épp úgy teszek, mint akinek napi programja az, hogy full sminkben táncol valamilyen nagyszínpadon :P


Mindeközben jelenleg éppen háztartást is vezetek és pótanyuka is vagyok, mert anya ma elég súlyos műtéten esett át, és még csak annyit láttam belőle, hogy sápadt, fájdalmat kifejező arccal alszik a kórházi ágyában... Nem akartam zavarni. Alvás közben a legkönnyebb regenerálódni.
Távollétében, mint egyetlen munkaképes nő a házban, nekem kell helytállnom. Eddig nem tűnik olyan nehéznek, talán azért, mert kivételesem nem egy óraterven töröm az okos fejemet. Ha mindenféle probléma a nyakamba zuhanna, minden bizonnyal kiborulnék...

J'ai assez de courage et assez de patience.

2015/03/22

A tanítás és én, avagy túl a felén

Végre megvolt a francia vizsgatanításom, és túl vagyok különböző szervezeti lerobbanásokon, pihentem, és akad egy kis időm. Jó érzés kicsit leereszteni, pihenni, kizárni magam a világból. Az óratervek és egyéb dolgok írása eddig maximálisan kitöltötte az időmet.

Lássuk az újabb megfigyeléseket:

  • Életemben nem nyomtattam és fénymásoltam még ennyit, mint az elmúlt két hétben.
  • Életemben nem foglalkoztam annyit a francia nyelv aprócska részleteivel, mint most; kvázi újratanulok mindent.
  • Egy napba nem elég 24 óra ahhoz, hogy mindent megírjak, felkészültnek érezzem magam, eleget aludjak, és így álljak ki tanítani, majd erről reflexiót írjak, és tervezzem a következő napot...
  • Ahogy telik az egy osztályban eltöltött időm, úgy növekszik exponenciálisan a duma mennyisége és hangereje. xD
  • Van, amikor jobb két poénnal lerendezni a dolgokat, mint fegyelmezéssel húzni az amúgy is drága időt.
Azt hiszem, ilyen tanulságokat vonhatok le az eddigi francia tanításból.  Most, hogy megvolt a vizsgatanítás (ahol szerintem csak egy alapvető hibát sikerült vétenem, viszont még ezért sem kötöttek belém) hiányoznak a csoportjaim. Még ezernyi megvalósítatlan ötlet kering a fejemben arról, hogyan folytatnám az adott témakörök tanítását, de ezeket el kell tennem, később majd jól jöhet.

 
Nehéz átkapcsolnom arra, hogy mostmár aktívabban fogok magyart tanítani, ráadásul nagyobb létszám előtt. Bár féltem a 11. osztályos nyelvtanóráktól, mégis remekül kijövök az osztállyal és az eddigi két órám egészen eredményes volt. Nyelvtant kreatívan és élvezetesen tanítani kihívást jelent ugyan, de megteszek minden tőlem telhetőt.
Irodalmat 7.eseknek fogok tanítani, akik a hospitálások alatt tüneményesnek látszottak, remélem, ez akkor is így lesz, ha én állok előttük a táblánál. Itt az lesz a nehéz feladat, hogy bele tudjam építeni az óráimba azt a tíz grafikai vagy kooperatív elemet, amit kértek.


Furcsa lesz kevesebbet az iskolában lennem és visszatérnem az egyetemi óráimhoz..
Néha úgy érzem, jó dolog gyakorlaton lenni, mert annyira lefoglal, hogy nem érdekelnek a problémáim, amik máshol, pihenőidőmben azonnal felütik bennem a fejüket... Na sebaj, amíg tehetem, nem törődöm ezzel. À bientôt, mes chers lecteurs!

2015/03/01

Kettős ügynök az iskolapadban :)

Nem tudom, volt-e bárki, aki csalódottan kattintgatta a blogomat, hogy miért nem frissítek már. Ennek oka az, hogy éppen ilyen állapotban vagyok:


Nos, igen. Pontosan ilyen érzés tanárszakos hallgatónak és tanárnak lenni... :'D Engem még csak a hospitálási naplók, ütemtervek és óratervek borítanak el, fűszerezve pár jegyzettel, esetleg javítandó füzettel, ami elvileg még kezdeti állapot.

No de lássunk néhány megfigyelést a tanáriban és osztálytermekben töltött idő alapján:
  • A gyakorlóiskolák diákjait nem zavarja a hospitálás. Sőt, esetemben kifejezetten nagy érdeklődést mutattak a körmöm, az ékszereim, a jegyzeteim, vagy bármi egyebem iránt, csak ne a tanárra kelljen figyelni... xD
  • A közeg ugyan serkent a "tanárnénis" vagy legalább "normális" kinézetre, mégis, nehéz kevesebb feketét hordani; nehéz bakancs, halálfejes dolgok és pentagrammák nélkül, kevés sminkkel. A körömlakkozás maradt. Nem bírtam ki, hogy ne díszelegjek lila-szürke-ezüstben... xD
  • Minden osztály olyan, mint amilyen az osztályfőnöke. 
  • 10. osztálytól kezdve a diákok nem tudják eldönteni, hogy tegezzenek vagy magázzanak. Eddig az egyik legviccesebb reakció rám az volt, mikor egy lány kvázi az arcomba ordított szünetben, hogy "HÁT TE MEG KI VAAAGY?" xD
  • A tanár fénnyel és levegővel működő lény, aki nem eszik, nem iszik, nem jár wc-re, (legfeljebb néha, ha esélyt lát rá, bedob egy kávét), és mindig van nála piros toll. Bemegy a terembe, tanít, kijön a teremből, a tanáriban összeszedi a következő órája kellékeit, és már megy is tovább.
Egyébként sok pozitív élménnyel gazdagodtam, és kedvesen befogadtak, viszont nem lett minden tündérmesébe illő eddig sem. A hátam mögül felbukkant egy információ, miszerint még azelőtt, hogy egyáltalán tanítanám őket, sikerült kihúznom a gyufát egy igen önérzetes osztály francia csoportjánál. Ennek "örömére" végigbőgtem a péntek délutánomat, és azóta is egy becsődölt tanárjelöltnek érzem magam. Mindenesetre íme a hibámból levont tanulság hallgató kollégáknak:
  • Csendben, rezzenéstelen arccal javítsd a leggyalázatosabb dolgozatokat is, és ne segíts a vezetőtanárodnak hibás diák-mondatokat felidézni, különben halálnak halálával halsz. (: 
  • A tiniknek van ennél fontosabb dolguk is. Ha ilyen hiszti-bajuk volt veled, pár nap múlva el is felejtik! ;)



Összességében, még ezzel együtt is egész jól haladok egyébként ezzel a kisebb gyakorlattal. A francia hospitálásaim szám szerint megvannak, és már a kétharmadát be is gépeltem. Magyarból, illetve nem szakos órákból már csak három-három hospitálás kell, és szintén jól halad a gépelés/átírás. Most, hogy félig készen vagyok, bennem van az az érzés, hogy túl fogom élni ezt a gyakorlatot, pedig rettegtem tőle. A tanítás részétől még most is félek, de már kevésbé... :)

(folyt. köv.)

2015/02/12

Mit ad nekünk Hollywood?

Néha úgy érzem, a könyveket is azért írják, és filmeket is azért csinálnak belőle, hogy egy kitalált világ révén elöntse az embert a szégyen, keserűség és irigység, tudván, hogy az ő élete nem lesz olyan, mint a vásznon.

Nem toppan be az irodalmat tanuló egyetemista lányok életébe a fiatal, dögös milliárdos, hogy "megmentse őket" vagy felkavarja az életük posványos állóvizét. Ugyan, kérem...! Én például egy tanár leszek, akit vagy megbecsülnek, vagy nem, és aki talán hiába gürcöl, mégsem lesz soha elég pénze, vagy olyan pasija, aki siklórepülőzgetni viszi, vagy tűzpiros autót vesz neki poénból, mert hát miért is ne? A pasik nem lesznek egyszerre dögösek, romantikusak és folyton izgalmasak az ágyban... Ha már ebből kettő netán megvalósul egyszerre, az maga a csoda...

Hollywood tehát ilyen történeteket ad nekünk. Elhiteti velünk, alattomosan, hogy a csoda velünk is megtörténhet. Elhiteti, hogy ha rosszra fordultak a dolgok, akkor is ott lesz végül a happy end. Vagy mégsem?

Keserűen lenyeljük azt a fojtogató érzést, hogy talán elrontottunk valamit az életben, és hogy nem jön el sehogysem az a várva várt happy end, majd vállat rántunk: "Áh, ez is csak egy film..." és megyünk tovább a csodamentes, poros úton...

2015/02/10

Pergő időszemcsék

Tikk-takk, az óra ketyeg,
S föléd tartott dühöm
A felborzolt szellőben
Hangyányit megremeg,
Mint csillanó penge.
Rajta csalódásom
Szénfekete könnye.

Egyedül nem megy,
De magammal, tudom,
Már nem sakkozhatok:
A túloldalon állva,
Mintha te lennék,
Tettessem, nem tudom,
Hogy mit is gondolok?

Nem ordítom már el
A jó lépéseket.
Csendben várom ki,
Rájössz-e magad...
A fene egyen meg!
Az órád már ketyeg!
Föléd tartott dühöm
A felborzolt szellőben
Vészesen megremeg...

2015. 02. 09.

2015/02/02

Felgyógyulva folytatom: Pasik és mumusaik :)

Az előző, bánatos süllyedés végül egy 39+ fokos lázzal járó influenzában érte el a csúcspontját, ami megmondom őszintén, tetszett. Mikor az ember annyira rosszul van, hogy kizárólag aludni képes, és épp örül, ha nem köhög fel semmit, vagy tornyozza fel a zsepiket, az szuper... és miért? Mert olyankor képtelen vagyok gondolkodni! Ez pedig azt jelenti, hogy nem gondolok semmilyen hülyeségre, ami még súlyosabbá teheti az állapotomat.
A betegség másik előnye a fogyás. Bár egyáltalán nem rendelkezem rossz alakkal, néha, érzékenyebb pillanataimban én is csúnyán nézek a kis zsírpárnáimra, amik most szó szerint leégtek rólam, több napnyi kín és nem szándékolt "napi két-három gyümölcsöt és egy kicsi kétszersültet tudok befogadni" - diéta árán.
Hála a családom teafőző-cévitaminozó hadjáratának, és a Páromnak, aki halált megvető bátorsággal érkezett meg a szobámba a zsepik, antibiotikumok, orrsprék és miegyebek közé, hogy huzamosabb ideig ott tartózkodjon, szombat délután már kikeltem az ágyból három nap fekvés és láz után, sőt, még a friss levegőre is hajlandó voltam kicipelni magam egy rövid időre.

Ilyenkor jön rá az ember, hogy először jobb a jelen problémáit kiküszöbölni. Sajnos átkerültem a ló túloldalára. Most, hogy végre már egy ideje kikecmeregtem a múltból, mint alattomos sárgödörből, átestem a jövő ködös kérdőjelhalmazába, amiből a betegség tudott csak visszazökkenteni a mába. Nem rágódom már rajta, hogy mit rontottam el, mert jelenleg elégedett vagyok magammal emberileg. (Anyagilag nem, de az más tészta.) Most meg átmentem találgatósba. Hogy vajon van-e ennek vagy annak értelme? Jó-e a kapcsolatom, és van-e jövője? És így tovább... Mostmár nem azt érzem, hogy jóvá kell tennem valamit, hanem azt, hogy fogy az időm... pedig még nem 33 vagyok, csak 23egészkilenctized, szóval felesleges lenne ezt éreznem.


 Mindenesetre akár érzem, akár nem, teljesen mindegy, ugyanis a pasik másfél év együttlét után sem feltétlenül gondolják azt, hogy össze kéne költözniük velünk, vagy netán meg kéne kérniük a kezünket. Ilyen drága gyűrűvel? Esküvő... hol?! Gyerek...? Milyen gyerek...? Szomszéd gyerek...? Neeem, ők nem állnak készen az ilyesmire. Hogy miért? Erre többféle válasz is szokott születni, no de lássuk a kedvenceimet, amit az eddigi éveim során saját fülemmel véltem hallani: 
  • "Jaaaj, hát még nagyon korai. Majd később beszélünk róla." Igen, 1 év, hat év és tíz év után is korai. Igen, akkor is, ha 10ezer, akkor is ha 100ezer és akkor is ha 1 millió Ft-ot tudnának félretenni havonta.
  • "Minek költözzek el itthonról, ha főznek és takarítanak rám, és nem kell nekik fizetnem semmit?" Anyuci szoknyája, konyhája és a kényelem borzasztó nagy urak...
  • "Félek, hogy a költözés során kiderül valami, ami miatt szétmegyünk." Érdekes elmélet, de azt mondom, inkább előbb derüljön ki, mint hogy dühöngve tárcsázza valamelyikünk a válóperes ügyvéd számát... :)
  • "Minek a papír, meg a felhajtás? Jól elvagyunk így is, nem?" Jobb, ha jogi procedúra és bármilyen gond nélkül dobhatsz ki, ha kedved tartja? :)
  • "30 éves korom előtt nem akarok apa lenni." Mondja ezt kb. 29 évesen, és nem, nem akarjuk elhinni, hogy egy év alatt gyökeresen megváltozik a gondolkodásmódja... ;) Meg különben is, mi ez, kérem, leadási határidő? xD
  • "Félek, hogy rossz férj és/vagy apa leszek." Nos, ezzel mi, nők is így vagyunk. Sosem leszünk 100%-os barátnők, feleségek és anyák. ;)
  • A megrögzött agglegény pedig kapásból csak elmenekül... :)

Ezek ugyebár, mint mondtam, nem "általánosítások", hanem különböző emberek példái. Ha bármelyikőtök szívesen folytatná a sort érdekes válaszokkal, akkor várom a kommentek közé :)

Zárásképpen pedig egy ilyet hoznék:


2015/01/26

Amikor süllyedsz a végtelenbe és tovább...

Nos igen, jelenleg határozottan úgy érzem magam, mint aki "lement a térképről". Bár úgy gondolom, nem vagyok egyedül ezzel. Minden bizonnyal mások is így éreznek, ha elképzeltek valamit, amiről kiderül egy szép napon, hogy egyáltalán nincs úgy...
Például, mikor elképzeled egy kapcsolatban, hogyan is állsz a másikkal. Kérdezgeted ezzel kapcsolatban, és a válaszaiból úgy tűnik, egyre gondoltatok. Hát nem. Ez alaposabb vizsgálatot igényel... Le kell futtatni a Spybotot az illető lelkén.
A pasik igazi gondolatai egy nagyon mély rétegben rejtőznek, amibe állítólagos "szívük szerelme" sem léphet be, csak akkor, ha gondolnak egyet és felületes kerülgetések helyett kimondják, mit gondolnak igazából. Én viszont ezeket a kerülgetéseket és ki nem mondásokat már a hazugsággal rokonítom... Mégis mit gondoljon az ember magáról a hirtelen jött információ után? Én leginkább azt gondoltam, hogy remek, még arra sem vagyok méltó, hogy igazat mondjanak nekem, és elég erősnek nézzenek az igazság elfogadásához, szóval nem is értem miért várok bármi egyebet, bármi komolyabbat egyáltalán. Persze meglepő módon mindenki csodálkozik, hogy váltok át a jó feltételezéséből azonnali gyanakvásba, majd feladásba, mint egy keserűvé vált cigaretta, amit már nem lehet tovább szívni, mert a parázs elérte a szűrőt... Valahogy így érzem magam. Mint egy olyan valaki, vagy valami, aminek lejárt az ideje és hiába csinált bármit is egészen eddig... És mit rontottam el? Nem tettem vajon eleget...? Túl nagyok az igényeim...? Nem tudom... sajnos nem tudom...

Miért akarok vajon "valaki lenni"? Miért várom olyan türelmetlenül, hogy az legyek...? Talán azért, mert stagnálónak érzem az életem, és egyelőre a megnyílónak látszó kapuk közül egyre több zárul be... Rossz dolog ez, de az ember talán egyszer belenyugszik, amikor már végképp kidühöngte magát az agyában erre fenntartott kis gumiszobában, és belefáradt a "szélmalom-cséplésbe"...

2015/01/18

A női élet folyamata :)

Kedves Olvasók!

Senki ne vegye ezt magára, csupán szórakoztató tartalomnak készült! Nagyítsatok rá, és kellemes nevetgélést! :)


2015/01/16

Ma famille

Azt hiszem, itt az ideje átformálnom a családomról alkotott véleményemet. Ma rendkívül kellemes csalódások sorozata tudatosult bennem velük kapcsolatban:

1: Az Újév alkalmával elkezdtem külön gyűjteni, amit tőlük kaptam, csak úgy, és már egész sok pénz mocorog az e célra kinevezett befőttes üvegemben. :)

2: Összefogtak, hogy kisegítsenek a leendő tandíj problémából. :)

3: Mögöttem állnak abban az esetben is, ha összeköltöznék a Párommal, és kijelentették, hogy nyugodtan vihetem "a fél házat", ha bármire szükségem van ehhez, és nem hagynának éhen halni. :)

4: A kisöcsém ki tudta javítani a rosszul sikerült dolgozatát kezdő pedagógusi segítségemmel. :)

5: A nagyobbik is hajlandó segítséget és véleményt kérni.

Hmm... tanári gyakorlóterep? :)

Summa summarum, azt hiszem, van egy olaszos hangulatú, néha problémás, de cseppet sem ellenséges csapatom, és ez jó érzés.

Lehet most ért véget a tinédzserkori lázadásom...? :D

2015/01/13

Lassan felnövünk... :)

A legutóbbi krízis és kétségbeesés óta kicsit ráncba szedtem magam. Felülvizsgáltam a helyzetemet minden téren, és arra gondoltam, ezentúl komolyabban veszem majd a dolgokat. Ezt nem úgy kell érteni, hogy azt is komolyan veszem, amit nem kéne, csak igyekszem egy, úgymond, "felnőttesebb" hozzáállást felvenni.

Ennek örömére ma kioperáltam a helyéről a nyelvpiercingemet. Bye-bye fiatalság-bolondság, üdv fiatalság-megfontoltabbság. Úgy döntöttem, a többi egyelőre marad, nem olyan feltűnőek és kirívóak. A következő célpont majd a köldökpiercing lesz. Az immár ordítóanvörös haj is marad, és a különböző épített körömdizájnok is, hiszen ezek eleganciája vagy nemeleganciája attól is függ, mit veszek fel hozzájuk. ;) (Illetve szubjektív, hogy kinek "normális" ez, vagy kinek nem az.)


Emellett is a kapcsolatomat igyekszem az egyetemista romantika felől a tudatos tervezés felé fordítani. Ez szorosan összefügg azzal, amit a közeljövőben tervezünk. Feldobtam az ötletet, hogy keressük fel az egyik volt főnökömet, aki egy remek, megbízható pénzügyi szakember, és kérjük a segítségét ahhoz, hogy elkezdhessünk apránként gyűjtögetni, a "Sok kicsi sokra megy" illetve a "Ha nincs a közelemben a pénz, és ki se tudom szedni az adott helyéről, akkor nem költöm el" elvek mentén... :D
Egy kis tartalékképzés, vagy célzott gyűjtögetés sosem árt, és még csak törni sem kell a fejünket egyedül, hogy kitől, mit válasszunk, hiszen segítséget kapunk. Ez nagyjából fény az éjszakában, hiszen rengeteg pénzügyi termék létezik manapság. Kész csoda, hogy van ilyen cég is, aki igényekhez keres, nem pedig tukmál!
Emellett elhatároztam azt is, hogy a szokásos bevételeim mellett bármi, ami pluszban érkezik, azt félre fogom tenni szépen. Részemről pedig, a háromféle meló mellett úgy érzem, a gyűjtés sikerülni fog. ;)

Sőt, a hőn áhított költözés sincs már olyan messze... legkésőbb egy év múlva arrivederci, itt sem vagyok, irány a közös lakás... ^^

2015/01/07

Mi legyen...?

Ha már Újév, és elvben újabb 365 nap esély. Kéne valamiféle terv. A probléma csupán annyi, hogy a célokhoz, amiket már egy ideje meg akarok valósítani, nincsenek meg a megfelelő anyagi eszközeim, és másoktól nem is igazán számíthatok rájuk. Annyi pozitívum történt, hogy végre újrakezdhetem az angolos korrepetálást és kaptam egy részmunkaidős, de emelt bérű adminisztratív diákmelót, szóval március elejéig legalább biztosan lesz egy kis plusz pénzem. Ebben csupán annyi a baki, hogy a melóra még hónapokkal ezelőtt jelentkeztem, és ennek a félévnek az időbeosztása alapján... xD Na sebaj, legalább van valami... :)
Sajnálatos, hogy csak öt hónapos, adott szakaszokra tudom előre kiszámítani, hogy fogok állni anyagilag. A következő félév lesz erre az utolsó lehetőségem, onnantól kezdődik az utolsó, költségtérítéses, szakmai gyakorlatos, szakdolgozatírós félév, ami mellett legfeljebb gondolhatok arra, hogy munkát vállaljak az egyetemi teendők és az órák hosszat tartó ide-oda utazgatás mellett... Hogy pénzem honnan lesz idő hiányában, az remek kérdés, szóval a lehető legőszintébben mondva is fogalmam sincs, mit csináljak... tegyek félre kis összegeket...? Csak tudnám, hogyan, ha mindig adódik egy S.O.S helyzet vagy olyan program, amire nagyon szeretnék évek óta eljutni, és végre megkapom rá a lehetőséget...



Mindenesetre úgy érzem, mégis meg kellene próbálnom kikalkulálni, hogy mi az a maximális összeg, amiért legalább lakótársként be tudok valahová kapcsolódni, és amíg nem fordul komolyabbra a szerelmi életem, addig is függetlenedni tudjak a jelenlegi közegemtől. :)

2015/01/01

Karácsonytól Újévig :)

Hogy csatlakozzak az élménybeszámolók sorához, gondoltam én is hozok valami ilyesmit, és csak reménykedem, hogy senki nem fogja elunni tőlem az életét. :)

Az előkészületek már 21-én megindultak, és elkezdődött a háromnapos főzés... halászlé, saláták, székelykáposzta, sütemény-hegyek, mittudomén... :D A mézeskalács díszítés rendkívül vicces akció volt, készült KRUMPLI-feliratú, csigás, pentagrammos, absztrakt és egyéb vicces típusú mézeskalács is a sztenderd mintázatúak mellett. :)

Ezek a képek még eléggé az elején készültek, itt még nem teljesedett ki a fantáziánk... :D

Ami a fát illeti, már jó előre kiszemeltünk egy szépnek tűnő fenyőt a kertben. (Nagypapám külön ügyel erre, hogy lehetőleg minden évben legyen karácsonyfa-kompatibilis egyed a kertben.) Amikor Apa és a kisöcsém épp nekiugrottak volna a fűrésszel, rájöttek, hogy:
1: villás a törzse, tehát semmiképpen nem fog beleférni a fatartó vas izébe,
2: mivel szorosan egy kb 5 méteres, terebélyes kollégája mellett nőtt, csak felénk, kifele volt ága, belül, a másik fa felé néző oldalon egy darab se... x'D Így hát Apa kénytelen volt venni egyet last minute-ben, és amennyire lehet, lealkudni az árát. Talált is egy egész formásat.

Mint sejtettem, ezúttal is megkezdődött az "olasz családos" hangulat, amikor mindenki kiabál valami hülyeségért, amiért nem feltétlenül kéne... xD  (Már a főzésnél is...)
24-én délelőtt kezdődhetett a fadíszítés, ami nem volt túl egyszerű. A nagyjából tíz itthon lévő égősorból végül idegesítő egyenkénti égődugdosások és biztosítéklecsapások segítségével találtunk is hármat, ami működött, nem voltak szétporladóban a műanyagfoglalatai, és fel tudtuk operálni a fára... xD Végül kék-ezüst design lett, habcsókokkal, hópihékkel, és így tovább:


 Hát igen... muszáj volt R és B betűs mézeskalácsot is csinálnom... :P

Maga a díszítés, takarítás, ajándékpakolás, sőt az ebéd sem lett kész délre, amikor ebédeltünk volna... Sőt, azt hiszem az öcséim is akkor döbbentek rá, úgy 11 óra körül, hogy jaaa, amúgy karácsony van és még venni/csomagolni kéne ezt-azt... jobb később mint soha... :D Én már ezekkel rég kész voltam, mégsem csapott még meg a karácsonyi hangulat... A szerényebb szűk családi karácsony után jött a nagymamám, nagynéném és a két unokatesóm. Velük töltöttük a karácsonyi vacsorát.

25-én szállt meg a totális letargia, ahogy figyelgettem a neten az emberek boldogságát, közös karácsonyfáit, és így tovább, és hibáztattam magam, amiért nekem még csak a kellő hangulatom sincs meg hozzá, nem hogy más egyebem... Persze egy kissé betett a lelkemnek Anya tökéletességmániája is, ami miatt minden egyes csillámpor-szemcsének is az ő elképzelése szerint kellett volna állnia... Dédi (Anyán kívüli) két unokája jött ezen a napon, a családjukkal. (Igen, nagy a család, és széles körben létezik még a kapcsolattartás.) Estefelé az öcsém kedves párja is befutott.
Hálistennek, mint már említettem, ezen a napon egy kedves barátnőm (és egyben a táncduó-partnerem), Szilvi e-mailes lélekerősítőket küldött, és ettől határozottan jobb lelkülettel tudtam lefeküdni aludni. :)

26-án hosszas menet volt, reggel az öcsikém barátnőjének édesanyja és öccse látogattak el hozzánk, majd őket keresztapámék követték, ebédre, délután pedig áthívtunk egy baráti családot, hogy társasjáték-estet tarthassunk. Ez este 11-ig is eltartott... az Aranyszarv-öböl, a Tabu, a TickTackBumm, a Santiago és egyéb társasok is előkerültek. Ezek után már garantáltan úgy éreztem, hogy kifolyik az agyam a helyéről, és igen hamar sikerült mély álomba merülni... xD

27-én a mátrai rokonainknál (ez most éppen apai ág) tettünk látogatást, ahol kb ezerfogásos ebéddel vártak minket, ami nagyon finom volt. (Persze ugyanez az itthoni ételekről is elmondható!) Együtt töltöttük a napot, a fiúk játszottak vagy X-boxon, vagy a gyerekszobában, engem pedig főként a cuki görögteknősök foglaltak le és őket izélgettem egész nap... :D Estefelé pedig megérkezett a karácsonyom fénypontja: a Szerelmem, és magával hozott egy kis havat is végre! ;) Ő cuki filmet és egy hatalmas vekkert kapott, én pedig egy képecskés-verses emlékezőfüzetet az első évünk élményeiről (félig-meddig egybekötöttük a karácsonyt az évfordulónk megünneplésével, pedig az csak mához öt napra lesz... xD)


Itt épp nézzük a filmemet... :P

28-án végre kipihentük a vendégrohamot és nyugalmasan telt az idő, családi körben, majd 29-étől a Pároméknál voltam.

Még mielőtt belekezdek a Szilveszterbe, lássuk az ajándékokat, amiket kaptam:

...és mindez lefotózva a szép új szőnyegemen, ami szintén karácsonyi ajándék :)

30-án színházba ment a család, barátostul, barátnőstül, hogy megnézzük a János vitéz Nemzeti Színházas verzióját. Bár voltak benne unalmasra sikerült részek, ettől függetlenül nagyon tetszett, és csak ajánlani tudom! :) Ezután rohantunk át a Légó Clubba a Szimfonikus Metál Előszilveszterre, hogy megnézzük a hastánccsapat önálló estjét. Sajnos csak nézni és felkonferálni tudtam őket, mert még január végéig kényszerpihenőn vagyok a térdem miatt.  Mivel ez a buli olyan jól sikerült, hogy végül a 31-ét másnapos fekvőkúrán töltöttem Bartus (<3) és némi sós ropi társaságában, végül úgy döntöttünk, nem veszünk célba egyetlen szilveszteri bulit sem, hanem kipihenjük a tegnapit. Így tehát a Janis Pub-os karaoke-szilveszterezést is lefújtuk. Társasjátékok, snapszer, éjféli pezsgő, és kellemes romantika... :)



Bár nem volt fergeteges partizás, csak hallgattuk, hogyan zeng a lakótelep a pirotechnikától, legalább lelkileg totálisan rendben voltam, és próbálom őrizni immár itthon is magamban ezt a belső békét... :)

Boldog, sikerekben gazdag Újévet kívánok minden Kedves Olvasónak, és hasonló belső békét! :)