Google+ Followers

2014/05/29

Szúúúszááá, avagy ismét útban a Leszarom-tabletta felé

Ismét elgondolkodtam arról, mint ahogy rendszeresen szoktam is, hogy tulajdonképp ki is vagyok én, és hogy ezt mi alapján határozzam meg. Sokszor kezdek el rettegni és belső feszültséget érezni, ha arra gondolok, hogy vajon bizonyos emberek milyennek tartanak és mit gondolnak rólam. Most épp egy ilyen rettegést próbálok értelmes gondolatokkal lehűteni.

Rájöttem a lehető legegyszerűbb tényre. Bármit mondjanak, vagy gondoljanak is, tulajdonképpen mindannyian tévednek! Fogalmuk sincs arról, hogy mikor, mit gondoltam éppen, tehát, hogy pontosan mi is vezérelte a tetteimet. Ha elmagyarázom ezt, eldönthetik, hogy elhiszik-e nekem ezt a magyarázatot, vagy sem. Tehát önmagam lehető legjobb ismeretében egyedül nekem van jogom állításokat megfogalmazni magamról. Olyan állításokat, amiknek még létjogosultságuk is van.

Természetesen emellett figyelek a külső visszajelzésekre is, mert fontosnak tartom őket. Persze nem adok bárki és akárki véleményére. Mindemellett pedig igyekszem, hogy ne csússzak el az önértékelésemben, ugyanis hajlamos vagyok lebecsülni magam a föld alá, és akkor is magamban keresni a hibát, amikor tényleg nem csináltam semmi rosszat. Tehát a személyiségem lényegében egészségesnek mondható, úgy gondolom, vagyok annyira normális, hogy értelmesen ítéljem meg magam, vagy némi negatív felhanggal, ahogy szoktam. ;)

Természetesen ez a bizonyos szubjektum, amivel mindenki rendelkezik változik minden pillanatban. Nem tudhatjuk, kinek mi változtatja meg radikálisan az életét. Tehát a külső szemlélő számára indokolatlan "műsorváltozás" jogát, természetesen, magamra nézve is fenntartom! :P




Már régebben is láttam ezt a képet, de mostmár jobban át tudom érezni. Egyébként szerintem nagyon cuki! ^^


Nagy kedvencem az, amit a Titokban is írnak: ha te nem viseled el saját magadat, mégis hogy várhatod el, hogy mások elviseljenek? Ha te nem látod magad szépnek, hogy várhatod, hogy mások annak lássanak? Ha te nem adsz eleget magadnak, miért másoktól várod ezt?  
Ha te nem érzed boldognak magad, bármennyire szeretsz is valakit, bármennyire közel is áll hozzád, nem várhatod el, hogy ő oldja ezt meg helyetted! 

Én már nem erőlködöm, hogy különleges lehessek. Egyáltalán mi az? :D Írtam már épp eleget erről is, hogy ez is mennyire relatív. Nagyapám erre mindig azt mondja nekünk: "Igyekezzél kitűnni, óvakodjál feltűnni!" Megfontolandó. ;)
Rájöttem, hogy jobb dolog a boldog "senkiség". :) A boldogságomat, a céljaimat mégis az átlagosnak mondott szekcióban találtam meg, amitől eddig annyira rettegtem, hogy elnyel, és "tömegbirka" leszek csak én is. Sebaj, én így tervezem folytatni, átlagosan, fűszerezve egy kis művészettel meg gothic hastánccal. ;) Tudom, hogy úgysincs még egy pontosan ilyen ember, mint én. Még a meg nem született ikertestvérem sem lenne olyan, ha élne... :) 

Zenei aláfestésként pedig íme egy új kedvenc :)


Minden fejben dől el, Kedves Olvasó! A te sorsod éppen a te fejedben! ;)

2014/05/28

A "hosszas" hallagtásról ;)

Elnézést kérek minden Kedves Olvasótól a hosszas kimaradásomért. Ennek az volt a legfőbb oka, hogy kb másfél-két hetet imádott laptopom nélkül kellett töltenem. Ennek oka pedig az én elképesztő bénaságom volt, ugyanis sikerült vizsgaidőszak előtt két nappal kávét löttyintenem a billentyűzetembe... Körülbelül az idegroham szélén álltam, de végül megnyugodtam, mert voltam olyan okos, hogy az anyagaim nagy része a gmailemen tárolódott, így ki tudtam nyomtatni, hogy elolvassam :) Végül csak eltelt valahogy ez a másfél hét, túl vagyok három vizsgán, ebből kettőnek tudom az eredményét, négyesek lettek :) Ezen a két négyesen kvül eddig minden ötös, és nem, továbbra sem vagyok mocskos stréber. Sosem voltam. Mindig szépen megdicsérem a szuper-memóriámat, amibe rövid idő alatt sok dolgot lehet belepasszítani, vizsgaképesen, tehát annyira nagyon nem kell megerőltetnem magam, hogy a vizsgaidőszak teljesen elvegye az életemet. :)

Na de visszatérve a laptopra, kifejezetten örülök, hogy egy kis megvonásban volt részem, így jobban odafigyeltem az életem "nem kommunikációs részeire" is:
  • Beszereztem egy pici, szőrös, négylábú lakótársat, A Hörikét, akinek jól láthatóan vannak különös szokásai, mint például kizárólag este és hajnalban aktívnak lenni, és az almacsutkának főleg a szára iránt érdeklődni... xD
  • Többet vágytam a szabad levegőre, és arra, hogy mászkáljak mindenfelé, akár itthon, akár csudálatos fővárosunkban. :) 
  • Kipakoltam és kiselejteztem két olyan szekrényt, amihez már vagy 5-6 éve nem volt lelki erőm, így már ezzel kapcsolatban is jobban érzem magam, és most jó ideig nem lesz mit selejteznem. ^^ 
  • Unalmamban nekiálltam vasalni is, így a szobámban dülöngélő ruhatorony jelentős részétől is megszabadultam :D Először persze szétválogattam és a tél- és nyárkompatibilis ruhadarabokat, és csak az utóbbiakkal voltam hajlandó foglalkozni. :P Nagyobb lett a rend, nyugodtabb a lelki világom.
  • Végre ismét ihletett állapotba kerültem, és létrehoztam a legújabb kollázsomat. (Jelen esetben a baba Leonardo da Vinci kreativitásának köszönhető, ragasztottam, és beledolgoztam a képbe, a többi azonban én voltam, meg a százszorszépek az udvarról) :)
A másik dolog, ami hallgatásra kényszerített, hogy vasárnap és hétfőn leginkább lázasan és takonyba fulladva fetrengtem, mert másra nemigen voltam képes. Azonban alapvetően egészséges embernek tartom magam, így a betegségeket is hamar leküzdöm, és élek tovább, ahogy eddig.

Nem tudom, mennyire tekinthető mindez, ami történt, csodás változásnak, de összességében pozitívan tudom értékelni... :)

2014/05/12

Távolodás

Van, amikor az ember teljesen hiába vágyik valamire, mert az nagyrészt tőle független, és más tényezőknek is össze kell játszaniuk az ő vágya mellett a megvalósuláshoz, amiket nem tud irányítani...
Számomra ilyenkor a csalódás > távolodás > belenyugvás (és új célok keresése) folyamatábra hozza a megoldást. Nehéz felvenni a vágyakozással szögesen ellenkező, elutasító álláspontot, de sokszor nincs más megoldás. Mint írtam régebben, hiába a görcsös akarás, abból csak őrület lesz... Abból csak fulladás lesz. Amikor az akaratom már épp megfojtani készül, mert már semmi mást nem látok csak a vágyam tárgyát és a hiányt, és csak végigbőgöm az estéimet, akkor szoktam azt mondani, hogy elég. Erre most egy darabig felragasztjuk a "lehetetlen"-címkét (ami egyébként nem szokott engem sok esetben megállítani). A lemondás, elengedés után (változó, hogy mennyi idővel utána!) szokott következni a csoda, amikor valahogy mégis az ember ölébe hull, amit régebben annyira nagyon akart.

Most a távolodás és nézőpontváltás fázisában vagyok, és igyekszem új célokat keresni, amik inkább a jelenemhez kapcsolódnak, amikben én vagyok a legfőbb tényező, és amiket szinte biztos, hogy meg is tudok a tervezett módon valósítani. Ennek margójára született a legújabb versem is:

Fényév közelség

Csillag nekem az egész.
Távcsővel nézhetem.
Nem fog egy fényévet
Ugrani az élet.
A lencse közel hozta,
Nyújtanám a kezem,
De csak a semmi vár.
Így már nem is értem.
Oly valósnak tűnt,
Szinte ott volt nálam,
Szinte meg is lett.
Illúzió.

A kockás lapra nézek,
Amit adtál.
Most átnézhetem
A hideg számítást.
Retinámra égtek a tények.
Keserű vakfolt.
Aljas, rideg matematika.
Köszönöm. Az enyém
Csak ceruzás terv volt.
Radírt hát ide!
Kitörlöm, írok mást...

A csillag ott maradt.
S az hogy elvehetem?
Abszurdum.
Űrhajóm nincsen.
A lelkem bolygott csak,
Álomból ébredve
Egy távoli kincsen.

Emellett igyekszem tudatosítani, hogy a vágyam korai, rossz az ideje, rossz a hely, ahol vagyok, és minden bizonnyal alkalmatlan is vagyok rá, hogy belekezdjek. És persze a legfőbb indokom továbbra is, hogy a kérdésben már nem az én szavam dönt. Én már igennel szavaztam. A másik illetékes, akin múlna, nemet mondott, a fenti okok egy része miatt.
Ez van.
Az én időm tehát később jön el.
Az egyetlen, ami igazán fáj, hogy az én időm minden jelenhez képest későbbre csúszik, már évek óta...


2014/05/11

Néhány könyv, ami megváltoztatta a nézőpontomat

Ismételten úgy éreztem, immár harmadszorra, hogy nekiugrok A Titoknak, Az Erőnek és A Varázslatnak. Amikor anno kezembe vettem és elolvastam A Titok c. könyvet (és persze a filmet is megnéztem), majd elolvastam Az Erőt, megdöbbentem: tehát csak ennyi az egész? Ilyen egyszerű? Lényegében igen. Csak annyira azért nem egyszerű!

Mivel gyarló emberi lények vagyunk ugyebár, igen nehéz az életünk pozitív oldalára koncentrálni és az álmainkat, vagy egy csodás jövőt vizualizálni, amikor úgy érezzük, hogy a lehető legnagyobb kakában úszunk. De az, hogy a vonzás törvénye működik, számomra biztos!





Ha emlékszik még például a Kedves Olvasó a szülőkről és költözésről írt bejegyzésemre, nos, kijelenthetem, hogy mióta nem foglalkozom az effajta lelki nyomorommal, hanem más, jobb dolgokra koncentrálok, kevesebb piszkálás, visszatartás ér itthon! Azóta ez már nem is téma a szüleimmel, sőt, már pár hete egészen normális kapcsolatot ápolok velük! Amíg viszont az ezen való agyalás (miszerint "de rossz nekem") állt a középpontban nap mint nap, egyrészt hálátlan voltam, másrészt pedig erre a rosszra koncentráltam, és meg is kaptam.
Most viszont tanulok, tervezgetek, és más dolgok vették át ennek a helyét. Most kifejezetten úgy érzem, haladok valamerre, és épp ezért, ha rosszul érzem magam a helyzetem miatt, azt megpróbálom nem beengedni az agyamba! Mindig igyekszem meggyőzni magam, hogy bár nem tudom, hogyan és miként, de minden rendben van (hiszen minden valamiféle okkal történik az én meglátásom szerint) és minden rendben is lesz!

Újrakezdtem A Varázslat gyakorlatait is. Még 4-5 hónappal ezelőtt, amikor megtaláltam az előző, félbehagyott ún. "hála-füzetemet", elégettem. Egyebeket is tartalmazott, de már semmit nem találtam igaznak belőle. Most megpróbálom újból, és őszintén remélem, hogy csodás változásokról számolhatok majd be az elkövetkezendőkben. :)

2014/05/09

Tévedés ne essék...

Nem irigylek semmit,
Csak nézek és csodálok.
Hol nincsen rám szükség,
Onnan továbbállok.

Idő? Illúzió,
Olvasom sok helyen;
Mégsem történik meg
Velem az életem...

Elszakad egy vágykép?
Majd újat keresek.
Érdemlek a szépből 
Én is egy keveset.

Másnak összejöhet,
Amíg én csak várok?
Gyertek szembe fátylak, 
Gyermekek, halálok!
Engem nem érdekel!

Nem kell, amit adnék?

Már az sem érdekel!
Míg lelkemben járok,
Az ürességben majd
Csodákra találok. 

S míg az idő elszáll
hantomig, ideát,
Küldjetek a Túlról
Néhány szép ideát!


2014/05/05

Egy kósza gondolatsor.


Egy napon megnövök én is: istennővé növök. Megáldanak, szárnyam nő a boldogságtól, és határtalan szeretetemmel teremtek. Követlek titeket az úton. Együtt várok veletek, hiszen mi csak lassan teremtünk, és csak két félből lesz új egész. Nem csak egy szó, lehelet vagy kézmozdulat... türelem és szeretet kell.

Most még csak a földről figyellek titeket, mert nagyra nőttetek és elrepültetek. Magatok mögött hagytátok a régi életet, a kislányt, a nagylányt, a bűnöket, és felelősséget öltöttetek a helyükre. Figyellek titeket, és a  bennetek formálódó, vagy már kezeteket fogó piciny Angyalokat. Tudom, hogy mindannyian gyönyörűek, azok is, akiket még nem látok teljes valójukban. Ti is mind gyönyörűek vagytok, ahogy istennőkké értetek.
 A lelkem már össze is érne veletek, a testem is készen állna, de sajnos senki és semmi más nincs még a hátam mögött, hogy segítsen hozzátok nőni. Így inkább távolodom. 
Visszasüllyedek a boldog senkiségbe, amire hirtelen rátaláltam. Hagyom magam zuhanni, pedig már elértem egy felhő szélét a magasban. Egy kedves tanárom mondott ilyesmit: "Minél közelebb van az ember ahhoz, amit nem érhet el, vagy amiből ki van zárva, annál tragikusabb az állapota."

Amíg távol maradok, addig a világ csupán bolhacirkusz. Amíg a földről nézek fel rátok, csak tovatűnő vénuszi jelenések vagytok. Valós volt-e mindez, amit láttam? Amíg nem élem át magam, nem az én valóságom. 

Elengedtem a felleget. A lelkem már összeérne veletek, a testem készen állna, de sajnos senki és semmi más nincs még a hátam mögött, hogy segítsen hozzátok nőni. Nem fog senki elkapni. Én pedig belenevetek a tragédiám arcába: "Mondd csak, hogy fogsz megtalálni a bolhák között?" Ő ilyenkor csak annyit mond: "Találkozunk még...." 

Sajnos igaza van. Van határ, amibe ütközöm. Nem távolodhatok örökké. Átszűrődhetnék a falon, ha megszüntetném a létemet. Nincs még itt az az idő. Hátam határba ütközik. Felnézek hát újból. Meglátom a fénylő szárnyakat, és újra közétek akarok tartozni...
Egy napon megnövök én is: istennővé növök. Megáldanak, szárnyam nő a boldogságtól, és határtalan szeretetemmel teremtek...

2014/05/01

Egy mosoly a sok elmélkedés és sötétség közé...

Úgy döntöttem, összegyűjtök itt pár képet időrendben arról, amikor boldog voltam mostanság. Tudom, hogy mindig csak a Loooooove, meg a metál, de hát én így szeretem, ha van egy évben többször egy kis zene, meg sör, meg LÓ! :D

 

 Életem első Within Temptation koncertje, és egy kis pózolás a hastáncosokkal ^^


Valaki öregedett egy kicsit (nem sokkal az én becses szülinapom után) ;)

Valami őrültek a Margit-szigeten :D



Az őrültek Esztergomban is riogatták a népet! :D

Mondja, Mr. Anderson, magán is napszemüveg van? :D



 Életem sokadik Sonata Arctica koncertje, most épp többek közt Czidivel és Imivel :)



 Újra bekerült, és még be is kerülhet a ló & lovaglás az életembe! Nem hiába van lovas tetkó a hátamon ugyebár ;)



 
Második Amon Amarth-om, ahol küzdenem kellett a túlélésért, de legalább a családom egyik jó barátjával is összefutottam :)

A "különlegesség" eldobott eszménye

Tegnap, fogalmam sincs miért, de élveztem az egyedüllétet, ahogy hajnalban hazafelé tartottam. Élveztem azt, hogy egy igazi senki vagyok a nagyvilágban, egy ismeretlen. Valamiért elkezdtem örülni annak, hogy tényleg csak egy porszem vagyok az univerzumban. Talán tudom is, hogy miért.
 Pár napja olvastam el Camus-től a Közöny (L'Étranger) első felét, eredeti nyelven. Azt hiszem, éppen Meursault volt az, aki mindezt az örömöt a saját viselkedése alapján elhozta nekem.

 
Rájöttem, hogy nem kell, hogy mindenki engem akarjon, engem szeressen, vagy különlegesnek találjon. Rájöttem, hogy nem érdekel, ki és hogyan néz a koncert utáni, csapzott hajas, szétfolyt sminkes fejemre az éjszaka közepén, akár a Club202ben, akár máshol, mert nem kötelező nekem mindig tip-top állapotban lenni, és mindenkinek tetszeni. Rájöttem, hogy nem kell feleslegesen akarnom azt, hogy legyek valaki, egy Különleges Valaki, mert így is az vagyok egy maroknyi ember számára. Ha pedig ennek a maroknyi embernek az összetétele változik, el kell fogadnom. Ha kilépnek az életemből, akkor már nincs feladatuk benne, mennek, és ők is teszik a saját dolgukat. Ez pedig így van rendjén.

 És ami számomra a legfontosabb felismerés, és ami eddig sosem sikerült, és örökös lelkiismeret-furdalás gyötört miatta: egyáltalán nem kell mindenkinek megfelelnem! Lehetetlen küldetés. Úgyis ütköznek az elvárások, vagy szándékosan olyat várnak el, amit nem tudok egyhamar teljesíteni. Inkább csinálom a dolgokat szépen sorban, összevetve azzal, ami nekem felel meg!

És íme egy idézet, az írótól, aminek nem tudom, van-e magyar megfelelője:

"...J'ai résumé L'Étranger, il y a longtemps, par une phrase dont je reconnais qu'elle est très paradoxale : 'Dans notre sociéte tout homme qui ne pleure pas à l'enterrement de sa mère risque d'être condamné à mort.' Je voulais dire seulement que le héros du livre est condamné parce qu'il ne joue pas le jeu. En ce sens, il est étranger à la société ou il vit, il erre, en marge, dans les faubourgs de la vie privée, solitaire, sensuelle. Et c'est pourquoi des lecteurs ont été tenté de le considérer comme une épave. Meursault ne joue pas le jeu. La réponse est simple : il refuse de mentir." (Albert Camus)

 A lényeg, hogy Meursault "nem játssza a játékot", és csak tévelyeg a társadalomban. Nem része annak. És ezért halálrítélik. És azért is, mert nem hazudik...