Google+ Followers

2014/03/26

Egy kis pihenő...

Egy idő után az ember szervezete, ha túlhajszolja magát, azt mondja: ÁLLJ! ELÉG!
Velem ezt tegnap sikerült közölnie, egy enyhe láz formájában. Azóta már jobb egy fokkal, mert egy kiadós alvás sokat tud dobni az emberen. Ettől függetlenül még mindig hő- és hideghullámokkal, és ízületfájdalmakkal, szédüléssel küzdök. (Persze, mivel nem félholtan fetrengek az ágyban, hörögve, akad, aki nemigen hisz nekem. Pedig csak annyi az egész, hogy bizonyos típusú fájdalmak tűrésében jó vagyok.)

Mivel észrevettem, hogy az egyedüllét érzését, és az egyetemmel kapcsolatos frusztrációimat evéssel próbálom kompenzálni, és már magamra is szedtem emiatt valamennyit, kerestem magamnak más elfoglaltságot, így hát jöhet egy kis játékajánló :)

The Larkinor Quest (ide kattintva elérhető)

Ez a játék egyáltalán nem "mai csirke", már 10 évvel ezelőtt is megvolt, pontosan ebben a formában. Azt hiszem, ilyesmik lehettek a mai MMOPRG-k ősatyjai.
A játék célja, hogy megfizesd az egymillió ezüstpénz adósságod a királynak, aki addig is megengedi, hogy ingyen élj bevándorlóként a szigeten. Ha megfizetted az adósságot (bevallom, eddig még sosem jutottam el), hajót építhetsz, és elhajózhatsz újabb területek irányába a szigetről.
Itt az agyadban kell összeraknod a sziget térképét, amiből egyszerre csak egyetlen, vázlatosan megrajzolt képkockát láthatsz... xD Maga a sziget a városközpontból, a harcos-, mágus-, tolvaj-, illetve papnövendék-negyedből áll. Mindenütt találhat az ember legalább egy speckó helyet, aminek a hátsó szobájában megtanítják lopni, varázsolni, erre -arra... ;)

Hogy is néz ki a játék?

A lényeg, hogy az egész kb maximálisan a fantáziádra van bízva. Az, hogy mi történik veled, vagy körülötted, mindig jobboldalt olvasható. :)
Természetesen a karakternek mindenféle erősségei, képességei vannak, cserélgethetjük rajta a védőfelszerelést, a kezében lévő fegyvereket, és így tovább :)
Az olvasás és pénzszerzés miatt eléggé időigényes a dolog, ugyanis ha bármikor legyőznek, vagy kirabolnak, mindig otthon ébredsz, cuccok nélkül... :D Miért ölnének meg? Mert ahogy vándorolsz fel és alá, lépten-nyomon meg akar ölni valamilyen lény, varázsló, miegyéb... xD De ez jó, mert ebből szerzi az ember a tapasztalati pontokat, és a különböző hasznos dolgokat, fegyvereket, hozzávalókat (pl: lekapálsz egy óriáshangyát és amit kapsz érte: 'acid crystals')


Legújabb karakter-lapom (részlet)


Tudom, ezen a játékon az igazán kocka emberek csak nevetnek, de én még mindig szeretem, és szórakoztatónak tartom, mivel nem egy kész képet ad a dolgokról, hanem teret hagy a képzeletnek is :)

2014/03/23

Tévedések keserű vígjátéka, avagy Szülők vs. Költözés

Nem tetszik, ahol most tartok. Nagyon nem. Ennek alátámasztására vegyük például a mai estém kezdetét.
Fél hét körül hazaértem, és egyből megkaptam, hogy minden bizonnyal direkt jöttem haza ilyen későn(?), hogy semmit ne kelljen itthon segíteni, mert hát milyen is vagyok én, hogy hétköznap sem segítek, és már a hétvégén se...

Sajnálom, hogy még mindig itt tartunk, hogy az, hogy én nem fizikai munkát végzek még abba a tévhitbe tudja ringatni a szüleimet, hogy én nem vagyok fáradt soha, és heti hét nap csak szórakozok. Ehhez tartozik még az az átok is, hogy jó az agyam és a tanulási stratégiám, így az a tévhit is felmerül, hogy nekem az egész egyetem csak szórakozás, és nem küzdök a jó jegyeimért semennyit, csak úgy lesznek, mert "ez nekem jól megy"... Hát nem. Csak nem itthon bőgöm ki a belem a fáradtságtól meg a csalódástól. Senki nem észleli, hogy van, hogy hajnalig tanulok és még az óráimat is azért hagyom ki, hogy másik órákra készüljek... éljen az egyetem...

Cserélnék egy napot bármelyikükkel, szívesen, csak hogy észleljék, hogy napi 5-6 óra utazás egyáltalán nem poén, sőt, mi több, ha nem papír/ jegyzet/ könyv formájában van nálam a tanagyag/ házi feladat, tanulni sem tudok ebben a kieső időben, mert a számítógépem már azon a szinten tart, hogy 5-10 perc után fogja magát, és lemerül, ha nincs áramforráshoz kötve. A másik pedig, hogy magyar szaknyelven és idegen nyelven hallgatom az órákat, általában reggeltől délután négyig vagy fél hatig folyamatosan, lukasórák nélkül (tisztelet az egy db kivételecskének a héten) tehát ez sem feltétlenül tartozik a "könnyed, kellemes és nem fárasztó" dobozba...

"Ha te nem vagy itt, kire számítsunk? Anyáddal szétdolgozzuk magunkat." - jön a következő kérdés és taktika.
Én mégis mit csinálok egész nap szerintetek? Verem a kis fenekem a földhöz?
És amíg nem laktam itthon négy és fél éven keresztül, vajon mindezt hogyan sikerült megoldani? - kérdeznék vissza én, de sajnos nem tehetem. Mert akkor mégis milyen ember vagyok...?

Hogy mennék-e innen akár azonnal, ha tehetném? Hogyne!
Viszont: kollégiumba, a túlzott szenteskedés és szigor vagy épp a túl laza erkölcsök miatt nem fogok már visszamenni. Albérletben sajnos nem tudom egyedül eltartani magam.
Tehát, amíg anyagi lehetőségeim nem javulnak, kénytelen vagyok maradni, és tűrni, hogy egyesek azt tartják az én lehetőségeimnek, hogy maradjak itthon, és a Páromat is költöztessem ide nyolcadiknak, ráadásképp a zsúfolt szobámba, ahol még én sem férek el...

Továbbá a másik két új kedvencem:
"Hiába fogsz innen elmenni, úgysem leszel boldog". - Hát kösz. Ez igazán kedves, de tévedsz.
"Az élet bizony hozhatja úgy, hogy újból itthon kötsz ki." - Ó igen. Tudom, most jól megkaptam, mert jelenleg is ezért tökölök itt...

Tehát néhány tanulság: 
1: Az egyetem és a szellemi munka is fárasztó, és semmi szórakozás nincs benne!

2: A jó jegyekért nekem is ugyanúgy küzdenem kell. Még mindig nem vagyok szuperhős.

3: Nem azért töltöm a Párommal a hétvégét, és jövök haza "később a kelleténél", hogy ne kelljen itthon segíteni, hanem azért, mert szeretnék Vele napi egy-két óránál (amíg a buszon kivánszorgunk az egyetemre) több, és minőségibb időt tölteni! (Mert bizony egész héten EGYETLEN közös óránk van, és nem tudunk együtt lógni sülve-főve...)

4: Igenis jogom van saját egzisztencia megteremtésére, és bizony akkor leszek csak a legboldogabb, amikor mindent én teszek le magam elé az asztalra, és az ég világon senki nem találhat majd rajtam fogást!

2014/03/20

The next checkpoint.

Fontos, hogy legyenek kérdéseink. Saját kérdéseink, amiket mi gondolunk ki, mert valami igazán érdekel minket (és nem pedig a szánkba adottak.) Nekem mindig vannak. Néha úgy érzem, mindent kétségbe vonok, mint egy igazi szkeptikus, és semmit nem veszek készpénznek. Legtöbbször még arra is rákérdezek, magamban, amit hittem is, láttam is, és úgy tűnik, minden rendben van az adott dologgal. Na sebaj, inkább a gyanú, mint a naivitás. (:

Ma például életem első ellenőrzött tanítási gyakorlata, egy harminc perces mikrotanítás gondolkodtatott el arról, hogy alkalmas vagyok-e én tanárnak egyáltalán. Eddig a magántanítványoktól sértődést, komolyan nem vételt és kb 70%-ban pozitív visszajelzéseket kaptam. De ez csak egy dolog. Ez nem volt az évek során szakmailag megalapozva. De mégiscsak megpróbáltam, és csináltam, és reméltem, hogy némi módszertan után egy épkézláb magyarórát is össze tudok rakni. Hát nem. A teljesítményem KÖZEPES volt.
Mondjuk tény, hogy egy idő nélküli, kiborult embernek, aki ráadásul az összes csoport tagjai közül elsőként mikrotanít, mint kísérleti nyúl; úgy, hogy lövése nincs, hogy egész pontosan mit is kéne csinálnia, és legfőképp hogyan, nincs egyszerű dolga. Ehhez képest nem is olyan rossz ez a teljesítmény.

Amiért még büszke vagyok magamra, hogy a kritikafeldolgozásom is javulhatott az elmúlt időben: hiába szedtek ugyanis szét apró darabokra a bírálat során, és kerültem jópárszor lelki mélypontra emiatt, egyszer sem bőgtem el magam. A nap további részében sem. Pedig nálam ez eddig automatikusan így működött, mint valamiféle védelmi mechanizmus.

Vajon bölcsebb lettem az elmúlt hónapok során...?

A másik dolog, amit nem értek, és csodaszámba megy mostanság, az, hogy ki tudtam mondani olyan lelki nyomorokat, amik már több éve nyomasztanak, és nem tudtam őket megfejteni. Mindezt olyan őszinte és belátó önkritikával, hogy csak lestem... Fájt beismerni, de kimondtam. Elkezdtem nem a körülményeket hibáztatni, egyszerűen csak ráébredtem, hogy túlságosan előre gondolkodom a helyzetemhez képest, és mikor épp "utálom az emberiséget" és a Föld színéről is el akarok tűnni, tulajdonképpen saját magamat nem tudom elviselni... Érdekes módon, azután, hogy ezt ki tudtam ásni és beszélni magamból, és még aludtam is rá egy pár órát, reggel úgy ébredtem, hogy a szokásos démonok, amiknek eddig előre köszöntem, már nem voltak velem. Szokatlan. Olyan, mintha a lelkemet jelképező szobát valaki kitakarította volna. Végeredményben, azt hiszem, én voltam az, és a Kedvesem, aki valamilyen úton-módon kihozta mindezt belőlem. :) Ő kinyitotta a szobaajtót, én pedig ügyesen kivittem a sok szemetet, és kiraktam a "Démonoknak belépni szigorúan TILOS!" táblát az ajtóra. 

El kell fogadni, ami éppen van. Amíg nem fogadod el, ami van, nem látod a célod, és nem kezdesz el küzdeni, hiába várod, hogy jobbat érdemelj.

Bár még visszaesek bizonyos állapotokba, most mindenképpen úgy érzem, hogy elértem a legújabb "mentési pontot". Az, hogy ezután mi lesz a feladatom, még elválik. Ha továbbléptem innen, visszanézve úgyis látni fogom. :)

2014/03/18

Regresszió

Visszaesni múlt honába:
Éjszakában, bárba járva
Várja lelkem is, az árva,
Hogy hasson az alkohol...

Éltem hervadó virága
Minden bánatom kizárja,
Hol boldogság csöpp kis árnya:
Keres, kutat és lohol.

Utazásban, fájva, várva,
Pörögve vagy elcsigázva,
Érkezésem elodázva:
Igaz létem hol honol?

2014/03/04

"Különlegesen átlagos kirohanás" a világról

Nemrégiben azon elmélkedtem, mit is jelent különlegesnek lenni, vagy átlagosnak, minek következtében igen érdekes gondolathálózat ugrott elő a fejemből. Lesz benne némi keserűség, és kirohanás és népnevelési törekvés, és tudom, mégis ki a bánat vagyok én, hogy ilyeneket mondok, de én csak annyit kérnék, nézzétek el nekem! :)

Kezdjük a különlegesség boncolgatásával. Ki a különleges? Aki kilóg a tömegből? Akiről sokan azt mondják? Mégis miért? Ez vajon nem épp olyan szubjektív, mint minden egyéb értékítélet?

Nézzük meg ezeket a bizonyos szubjektív ítéleteket. Ha különleges számodra valaki, mert úgy érzed, értéket találtál, ne keress erre az egészre további magyarázatot, hiszen a várva várt magyarázat csupán ennyi: így vagy úgy, de szereted. :) Ha szerelmes vagy valakibe, úgy igazán, megmagyarázod? Írsz-e doktori disszertációt annak fejtegetéséről, miért szereted például édesanyádat? :) Nem. Akkor maradjunk ennyiben.
A lényeg: a különlegességnek nem feltétlenül van definíciója. (: Ha mégis, magadban keresd, de érd be azzal is, ha ezt csak átérezni tudod! :)

A mai világ eltorzítja a különlegesség fogalmát. Ömlik a szenny az arcunkba. Manapság már nem kell értékeket hordoznod, nem kell sokakon segítened, és mindent beleadnod, latba vetned, hogy a mai világ szemében különleges légy.
Nézz tehát rá a celebekre, Kedves Olvasó, és tedd fel magadban a kérdést, vajon mi értéket ad a világnak - elnézést, hogy a  napokban közkeletűvé vált, röhejes témát ismét felhozom - hogy XY kivasaltatta a ráncokat a pöcsén...? Mit ad neked a tévé? Észlelheted, hogy az újabb generáció merre halad... Vajon te is mennél egy ország előtt szexelni, vagy leégetni magad? Vajon az az életcélod, hogy az Éjjel-nappal Budapest sztárja legyél? Azt hiszed, a feltűnési viszketegséged, meg egy valag pénz majd mindent megold?

HOVA TŰNT A LELKETEK, EMBEREK? HOVA???

Nézzünk inkább a Böjte Csaba atyához hasonló "celebek" után! Nézzünk azokra, akik tudják mit akarnak az életüktől, és akiknek küldetéstudatuk van! Adj hálát, ha a lelkét kiteszi érted az orvosod! Adj hálát, ha volt egy jó tanárod, aki hatással volt rád! (S még sorolhatnám.)

Ömlik tovább a szenny. Villog tovább a készülék. A híradók rémhírein rágódunk, hogy miként pottyannak kinti budikba nem kívánt csecsemők, miként verik meg és rabolják ki az időseket, miként gyilkolják egymást halomra stb... Ez vajon az általános? Ezt látod, ha kinézel az ablakon? NEM!

KAPCSOLJÁTOK MÁR KI EGY KICSIT AZT A NYOMORULT BÁMULÁDÁT, hátha a negatív energiáitok 80%-a "véletlenül" eltűnik! 

SZEDJÉTEK ÖSSZE MAGATOKAT, KERESSETEK ÉLETCÉLT, ÉS ÉPÍTSÉTEK FEL A SAJÁT VILÁGOTOKAT, NE PEDIG IDIÓTÁKAT MÁSOLJATOK! Ha példaképet keresel, értéket keress! 

Térjünk át az átlagosságra. Ezt általában úgy definiálják, hogy az átlagos, aki "olyan, mint mindenki". De ilyen nincs! :) MINDENKI MÁSMILYEN, ÉS EGYEDI! :) Ha abból indulunk ki, hogy egy keresztény család gyermekének, vagy egy utca nevelte punknak mi az átlagos vagy a "normális" máris két egészen ütköző álláspontot, véleményt kaphatunk... ;) Tehát ez is olyan dolog, ami nagyon nehezen meghatározható, és aminél a kor sztereotípiáit kezdjük sorolni...

Ismertem valakit, aki tele volt azokkal a lehetetlen, nagyra törő, "amerikai álmokkal". Ő azt mondta, mire föl akarok én különleges életet, ha csupa átlagos dologra vágyom, mint egyetem, a tanári pálya, elegendő pénz, egy saját ház/lakás, házasság és gyermekvállalás? Nem erre vágyik-e mindenki?
HÁT NEM. Mindez egyénenként változó.
És ha én ezeket tartom különlegesnek, ha én ebben látom a szépséget, és úgy érzem, ez nekem nem lesz szürke élet, mégis kinek, mi köze hozzá? Én sem rondítok bele senki boldogságába, csak néha kinyitom a számat, és elmondom a véleményemet. Miért háborogna ezen bárki? Attól, hogy én mondtam valamit, a döntés a tiétek... Ha a ti életcélotok (csak, hogy én is sorolhassak pár sztereotíp dolgot :)) a tökéletes frizura, az újabb doboz BÜDÖS, DRÁGA ÉS EGÉSZSÉGTELEN cigi, az IHB-bulizás, a szolárium, a megcsináltatott mell, a fehérjékkel tömött Ben HurkaGyurka-test, vagy épp az, hogy üljetek a seggeteken, míg eltart titeket valaki, ti tudjátok... 
Csak szeretném, ha nem kerülné el a figyelmeteket, hogy MÁS IS VAN ezen kívül a világon!

(Megjegyzem, itt a felsoroltak szélsőséges túlzásba vitelére céloztam. Én is járok néha szolizni. Én is cigiztem már életemben, és voltam csúnyán részeg, and so on, and so on... )

No de nézzük csak meg, milyenek is ezek az úgynevezett "átlagos emberek"!
Tiszteljük a gyermekeiket szívvel-lélekkel nevelő anyákat, a családjaikért hajthatatlanul dolgozó apákat! Adjunk hálát a családunkért és a barátainkért, akik már ezredszerre húznak ki minket a szarból, és mégsem hagynak cserben soha, akkor sem, ha nagyon szemetek voltunk velük! Örüljünk, ha egyáltalán vannak egészséges emberi kapcsolataink, családunk, barátaink! Örüljünk, ha van munkánk, van fedél a fejünk felett és van mit ennünk! Minek fennakadni a mindennapi élet apró, bosszantó részletein? Történik egy apró szarság? Keress helyette tíz jó dolgot, amit az életnek, az őrangyalodnak, az Istennek, vagy bárkinek megköszönhetsz! Amíg azt se becsülöd, amid van, amíg fanyalogsz "az átlagoson, a szürkén", miért érdemelnél bármiből jobbat?
(És nem hasból beszélek. Tudom, milyen két héten keresztül maximum napi egy szendvicset enni, és sakkozni a 10es, 20as érmékkel. Tudom, milyen az utcán bolyongani egyedül, és várni, hogy legalább nappal legyen, és ne essen az eső... Tudom milyen, ha megütnek; tudom milyen, ha megerőszakolnak, ha begináznak, és így tovább. Tudom, nem érdekel az életem, és nem is akarok ezekről az elmúlt időkről panaszkodni. A lényeg annyi, hogy megkaptam az élettől én is a magam súlyos pofonjait, mégis itt vagyok!)

Végezetül, azoknak, akik a béka feneke alatt tartogatják az önbizalmukat (ilyen vagyok én is!), szörnyűnek találják az életüket, és/vagy akiknél világvége van, szeretném küldeni ezt a videót, ami nekem is sokat segített a mélypontjaimon:


Találjátok meg, ki az, akit megneveztek, mikor azt mondjátok: ÉN, és HIGGYETEK BENNE!
Megvan bennetek is a jóra való hajlam, a teremtés, a MINDEN!
Ha azt az embert keresitek, aki majd rendbe rakja az életeteket, a tükörbe nézzetek! ;)
Számoljatok el tízig, és gondolkodjatok!

Ezek voltak tehát az én szubjektív ítéleteim, meghatározásaim, világképem, és tanácsaim. A döntés, mindenről, bármiről azonban egyes egyedül a TI kezetekben van! :)