Google+ Followers

2014/01/31

Agyzselé... xD

A tegnapi napot egyszerűen nem akarom elfelejteni. Bár, gyanítom, nem is fogom.... :) Vágytam már egy ilyen napra a sok "két-három órát látlak, azt is a vizsgádon" jellegű szituáció után. Jó dolog volt 100%-osan kizárni a külvilágot, és csak egymással foglalkozni...



Továbbra is csodálkozom, és nekem eddig ismeretlen és mégis kellemes érzéseket ismerek meg.
Például, hogy milyen jól tud esni, ha Valaki az én kedvemért még a kvázi semmiből is a minden szinten a maximumot hozza ki. ^^
Azzal, ahogy rám néz, ahogy velem törődik, ismeretlen eredetű gumilekvár-zselét csinál az agyamból... :$ Sikerült elérnem azt az állapotot, hogy kb azt sem tudom, hogy hol vagyok, csak annyit, hogy Vele, és röhögcsélek magamban a semmin, mint valaki, aki súlyosan be van szívva... =]

Ennek következtében a tegnapi duó-táncpróba is kellőképpen viccesre sikerült. Mind a kedves barátnőm (Szilvi), mind a kedves férje (Viktor) egy cseppet furcsán néztek rám, de azt hiszem, megbocsájtottak nekem, hogy "zakkant" vagyok.
Viktor azon aggódott, már előre, kivel fog cseverészni a közelgő hastáncversenyen. Szilvivel egyből rávágtuk, hogy ne aggódjon, a Kedves Párom el fogja szórakoztatni (a szüleimről nem is beszélve, akik tudtommal szintén befutnak!) =D
"Ne izgulj, ő elég sokat beszél" - mondom én.
"Biztos fog tetszeni neked, ránézel és látod, hogy ő tényleg tökre viking! Még a szakálla is szőke!" - mondja lelkesen Szilvi.

A "norvég gyerek" megszólítás után, azt hiszem, mostmár végképp igazolva vagyon, hogy nekem saját Vikingem van! :D (Szóval kinek nem vikinge, ne vegye magára! :P)

2014/01/27

^^

Úgy érzem magam, minden fáradtságom ellenére, mint akit kicseréltek, hiszen csupa kellemes meglepetés ér a mindenfele rohangálás közben. :)
A vizsgák kifutóban, még egy van holnap, aztán jöhet az édes pihenés. ^^ Nincs kettesem ebben a félévben, szóval kifejezetten jó vagyok! :P
Mindeközben is van segítségem. Újra felfedezem a világot, csak végre egy kedvezőbb, nyugodtabb szemszögből. :) Tudom, hogy az a legfőbb dolgom a kötelességeim után, hogy minden negatív berögzülésem a lehető leghamarabb leépítsem, és az önmagamon kívülre helyezett nézőpontomat és megítélésemet viszont belülre hozzam.
Egyszerűen jól érzem magam... nem is tudom ezt másképp vagy jobban megfogalmazni. :) Végre felfedezés alatt áll a szerelem nyugodt, békés, biztonságérzettel teli oldala, hiszen eddig nagyrészt idegesítettem magam, stresszeltem, szenvedtem és próbáltam lelehetetlen, ellentétes, bonyolult kihívásoknak megfelelni.
Hiába a korán kelés, a több utazás, a családom nyüzsgése, nem akarok "idő előtt" az ég világon sehová sem költözni. Valahogy nem érzem úgy, hogy ha a fizikai valóság nincs mindennap jelen az életemben, a lélek is elveszik. Nem. Most minden bennem tud élni. Nincs aggodalmam. Nincs stressz. Nincs paranoia. Ez most a széjjelbombázott idegrendszeremnek kifejezetten furcsa. Mondhatni, hiányérzetem van, hogy hol is vannak a napi bűntudatok, aggodalmak, meg nem felelések. Nincsenek már. Még csak az érzetüket sem kelti bennem senki. Nincs min őrölnöm magam. Nincs mit gyászolnom. Követtem el hibákat, de attól még nem fogom a múltammal azonosítani magam, és azt hinni, szar alak vagyok. Nem. Nem vagyok az. Tisztességes voltam. Türelmes voltam, túl türelmes... és túl toleráns...

Na, de eme elmélkedő monológ után vissza a jelenbe. :) Tudom, hogy vagyok valaki. Olyan valaki, akinek az ég világon senkire nem kell hasonlítania. Valaki, aki így, ilyen tökéletlenül is elfogadható... :)

Zárom soraim egy nem túl jó minőségű, nem túl fotogén, de rendkívül aranyos embereket tartalmazó képpel, ami tegnap készült :)



És igen. Mindenki jól látja. Boldog vagyok.
(És igen, levágattam a hajam felét. ;))



2014/01/12

A csodásan bosszantó helyzet

Amikor két idióta egyetemista épp a vizsgaidőszak kellős közepén dönt úgy, hogy márpedig ők most szerelmesek lesznek, abban nincs sok köszönet... :)
Miután napokig szottyad az ember melegítőben a 96 oldalas, francia nyelvű, tömény nyelvészeti jellegű szöveg és hasonló finomságok felett, valahogy el se hiszi, amikor olyan napokat sikerül megszerveznie, amiknek egész folyamán szó sincs tanulásról, és a közeledő vizsgáknak (hurrá, már CSAK 5 van hátra! xD) halvány gondolata sem ötlik az eszébe.
Na igen, ezek azok a napok, amik előtt még véletlenül sem tud aludni, és legszívesebben már reggel 5kor a szobát takarítaná, ha feltalálnák végre a néma porszívót, vagy hirtelen hangszigeteltté válna a szoba - na igen, ennek több előnye is lenne! :P (Persze hozzáteszem, hogy bezzeg amikor kétvizsgás napom volt, akkor sikerült nem jó napra beállítani az ébresztőt, ami emiatt logikus módon nem ébresztett, és lazán 45 perccel később keltem a tervezettnél, hála egy csörgő, zizegő, világító telefonnak, amin az "Anya" felirat jelent meg. Ekkor már tudtam, hogy eltoltam valamit... :D)
Szóval az ilyen szépséges, fentebb említett napokon az ember már persze, hogy órákkal előbb elkészül, és utána már egy nyugodt percet nem tud ülni a fenekén... és lóg az ablakban, hátha megérkezik végre, akit vár... ^^




És az idő a rózsák vázába tételével, az utazgatással, étteremben evéssel, andalgással gyorsan eltelik, és hirtelen este van, és hirtelen találni kell egy közlekedési eszközt hazáig, és hirtelen eszembe jutnak a tanulás és vizsga szavak... meg a gondolat, hogy "na mostmár tényleg készülni kell, és ki tudja, mikor látlak legközelebb..." :(  (Hát igen. Mióta ismét gödöllői lakos vagyok, jócskán feladtam a szabadságomból és a kevesebb utazás kényelméből... De valahogy mégsem bánom ezt ;))

A másik helyzet, ami még ennél is bosszantóbb, amikor tudjuk, hogy kb negyed óra utazásra tartózkodunk egymástól, mégis az összes létező körülmény összeesküszik, hogy ne tudjunk találkozni. Mert hát jaj, az a vasárnapi ebéd... (csak hogy valami egyszerre érthetőt, de röhejeset mondjak) vajon arra a vasárnapi ebédre gondolnak itthon, amiről mindenki minimum fél órát késik, pedig nem is Szegedről jönnek...? -.-" Én meg bezzeg legyek itthon riadókészültségben, hátha ebédelhetek délben...? (Ehh... ilyenkor lenne kedvem jegyzetfüzetet ragadni, és felvázolni a jövőbeli családi életem, ahol nem lesz fix időpontja az ebédnek. Persze azt se szeretném, ha total disorder lenne, de mindenképpen úgy érzem, hogy van köztes megoldás. Meg hogy kicsit elnézőbb lehetek majd az éppen szerelmes gyerekemmel... meg ilyen apróságok...)

Na sebaj... január végéig kibírom, hogy kb csak néha pár órára, és legtöbbször öltönyben látom ezt a számomra kifejezetten kedves Valakit... utána végre lesz egy kis időnk egymásra is, majd ismét kezdődik az órákon való közös unatkozás, csak mostmár egy kicsit jobban fogom ezt élvezni... ^^

2014/01/02

The new beginning.

Egy gyorsan eltelő, degeszre evős, viszonylag kellemes karácsony, és egy tényleg különös szilveszter után (igen, ahol az ember már szinte annyit iszik, hogy tényleg köszön az a hóember, még akkor is, ha hó sincs!) az újrakezdést és a teljes átszervezést választottam... Ahol egy ajtó becsukódik, ott minden bizonnyal nyílik egy újabb. És általában, ha az ember életében valami tök jó, akkor mindig, valamilyen másik területen meg tök gáz minden... -.- Mintha kötelező lenne a jót kiegyensúlyozni valami rosszal...
Pedig, elméletben a teljes boldogság az érdemünk, de hát "defektes emberi lényként" az, hogy csak jót vonzzunk, nem szokott menni.  Nem lehet mindenkiből meditáló spirituális mester, pedig sokkal szebb lenne a világ...
Na sebaj. Ideje megkeresni az igazi életemet, ami tényleg az enyém. Amibe tényleg én vagyok az odaillő puzzledarab, és nem csak megpróbálom magam beleerőltetni, és álmodom a semmit... mert csak az lesz belőle... :(
Tudom lehetek valakinek én is tökéletes, csodálatos, bombanő, meg miegymás... így hát nem is depizek annyira. Üres vagyok, és csalódott. mintha csak előre sejtettem volna. Ilyenkor lehet jól belebuzulni a vizsgákra való tanulásba, szépen okosan... meg lehet táncot gyakorolni ezerrel... újra kezembe venni a gitárt, az ecsetet, és felszínre hozni az üresség mögött rejtőző sok szart...
Valamit csinálni kell...