Google+ Followers

2014/12/26

Angyali megerősítések

Kedves Olvasóim, Barátaim!

Miután egy remek barátnőmtől vigasztalást kaptam, szeretnék én is vigaszt nyújtani mindazoknak, akiknek bánata, krízise, betegsége vagy bármilyen problémája van. Szeretném Veletek megismertetni az Angyali megerősítéseket, hátha Nektek is segít egy kicsit gyógyulni!  


"Angyalok vesznek körül ebben a pillanatban.
Az Angyalok Isten fényét sugározzák rám,
és rajtam keresztül a világra.
Elfogadom ezt a szeretetet Istentől és az Angyaloktól.
Megérdemlem a szeretetet.
Megérdemlem a boldogságot.
Megérdemlem, hogy egészséges legyek.
Megérdemlem az égből érkező segítséget,
és most rögtön el is fogadom.
Kérem Istent és az Angyalokat,
hogy vezessenek, és segítsenek nekem.
Hallgatok belső hangomra és megérzéseimre.
Belső hangom és érzéseim
Istentől és az Angyaloktól érkező útmutatások.
Mindössze vezettetésre van szükségem.
Teljes hittel követem az útmutatást.
Tudom, hogy Isten és az Angyalok szeretnek engem,
és most ebben a pillanatban is vezetnek.
Elfogadom az Angyalok szeretetét.
Elfogadom a szeretetet.
Szeretek.
Én vagyok a szeretet.
Szerető szívű vagyok.
Nagyon szeretett vagyok.
Mindenki szeret engem.
Mindenkit szeretek.
Mindenkinek megbocsátok. Megbocsátok önmagamnak.
Mindenkinek, akivel találkozom, átadom Isten szeretetét.
Figyelemmel kísérem a gondolataimat, és csakis pozitív,
szeretetteljes gondolatokat engedek meg magamnak.
A szeretet bőségesen jelen van a világban.
Mindenki számára van elég.
Mindenből bőségesen jut nekem.
Csodálatos, szeretetteli embereket hívok be az életembe.
Az Angyalok és én örömmel üdvözlünk minden új alkalmat,
amikor szolgálhatjuk a világot.
Folyamatosan jutalomban részesülök.
Életem harmonikus és békés.
Békés vagyok.
Ragyogó vagyok.
Boldog vagyok."

(Forrás: Doreen Virtue Angyalokkal gyógyítás)

2014/12/25

Egyszál magam

Gyertyacsonk vagyok,
Pislákoló remény,
Mely könnyezve hull alá
A karácsony szellemén.
Elszállt a boldogság,
Várakozás, varázs.
Süllyed már csendesen,
A forrón izzó parázs,
Indulatok heves
Hullámának mélyén.

Új jeleket várok,
De csak gyűrűket látok,
Ablakokba nézve
Sok szép életet...
Futnék a fa alá, 
Lennék újra gyermek,
Hinnék angyalokban,
De már nem lehet...

Nem látlak, Karácsony.
Eltűntél valahol
Két fogás, két mosás,
Két edény között;
S díszekbe fulladva,
Papír közt kajtatva,
Menekülő szívem
Falnak ütközött.

2014/12/22

Átértékelés

Amikor az ember kezd felnőni, jobban átlátja a saját problémáit, és persze másokét is. (Sőt, mások problémái ürügyén vagyunk mindig a legokosabbak!)
Nemrég volt egy érdekes látogatásom az orvosnál, ami segített megnyugodni. Csak a szokásos rutinvizsgálat és egy extra kérés tőlem. Rövidke földi pályafutásom második ultrahangos vizsgálata... Nem változik még meg az életem, de legalább rádöbbenhettem pár "apróságra".
Vannak dolgok, melyek a szerelem hevében cukorkásnak, rózsaszínnek, tökéletes helyzetnek tűnnek. Ha mások szólnak róla, hogy az egész gondolat gáz, megköszönöd ugyan, de valahol mégis igazságtalan, túlzó kritikának érzed. Amikor pedig később ismét szembekerülsz ezzel a helyzettel, élesben, bizony pofán csap egy sor kérdés, mint például: "Na, akkor ezt most hogy oldom meg? Egyedül vagyok, vagy áll a hátam mögött valaki más is?" Persze mikor a százötvenedik hasonló kérdésen is túl vagy, és rájössz, hogy fogalmad nincs, milyen válaszokat adhatnál és milyen terveket szőhetnél, köszönetet mondasz azoknak a másoknak és a túlzó kritikájuknak. Bizony összehúzod magad és ki tudod mondani: igazatok van.
Rádöbbenhetsz emellett arra is, Kedves Olvasó, ha úgy jártál, mint én, hogy még nem késő. Hogy még nagyon az elején vagy mindennek. Nem érdemes duzzogva lemondani és pánikolni. Eljön mindennek a maga ideje.


Ugyanez az átértékelődés történt meg a fejemben a karácsony kapcsán is. Régen ugyebár azért vártuk a karácsonyt, hogy vadul tépjük a csomagolópapírt, hogy lássuk az angyalkák által díszített fát, amiben annyira hittünk. Varázslat, meglepetés, ajándék.
Amíg az ember kicsi, nyugodtan hajtogathat valami furcsát, rajzolhat, készíthet spagetti-nyakláncokat. Ahogy növekszünk, úgy kell egyre kreatívabbnak lennünk, és olykor anyagilag is elég sokat belefeccölnünk a karácsonyba. Elfogytak a kisgyermekek a családból egy időre, és már senki nem hisz a fát díszítő angyalkákban. Nem mondanám, hogy nincs már varázslat, egyszerűen csak más. Csak átváltozik a gyermeki izgalom.


A varázslat most abban mutatkozik meg, hogy csapatmunkával készülünk, végre mindenki itthon van egy picit, és több időt töltünk a szeretteinkkel. Sütés-főzés, halászlé, túrós csusza, székelykáposzta, bejgli, mézeskalács. Loholunk az utolsó pillanatban ajándékokért, ötletekért. Egyik sem nagy szám, de persze maximálisan lenullázzuk miattuk a kasszát. Mostmár együtt díszítjük a fát, és megtanuljuk, mit adjunk tovább. Mostmár azt várjuk, mit szólnak majd az "áldozatok" a karácsonyi ajándékokhoz, és csak örülünk, ha kapunk valamit. Megdicsérjük a spagetti-nyakláncokat is.
Mostmár egy kicsit időre cserélnénk az anyagiakat, és jegyzetelünk a fejünkben egy képzeletbeli papírra, melyen a következő cím áll: Hogyan mutassam majd meg a varázslatot a gyermekemnek?. Várjuk, hogy újból átélhessük a varázslatot...  



2014/12/13

Decemberes.

Ez ismételten amolyan felsorolós poszt lesz, amiben megörökítem a mostanság történteket.

No.1. VÉGRE VÉGE A SZORGALMI IDŐSZAKNAK! ^^ Komolyan mondom, alig hiszem el! Októberben még totálisan abban a hitben voltam, hogy ezt aligha fogom túlélni... Mindenesetre túl vagyok életem első franciaóráján. Nem volt kirobbanó siker, de jól ment, apróbb hibákkal. Emellett egyre többször kapok pozitív visszajelzéseket, úgyhogy csak kikerekedik belőlem valami tanárféle :) "Minden a helyén van tehát." - csak hogy egy kedves tanáromat idézzem.

2. Az előbbi pont egyenes következménye a vizsgaidőszak, amit én kifejezetten imádok, ha jól tudom beosztani. Akkor kelek és olyan ütemben haladok az anyaggal, ahogy akarok; és nem kell minden áldott nap 5-6 órát utaznom, háhááá! :P (Bár tény, hogy ilyenkor sajnos kevésbé élek "magánéletet".)

3. Mindjárt itt a Karácsony! ^^ Bár az oszlopos karácsony-rajongóktól jócskán elmaradok, mégis kellőképpen átjár az ünnepi hangulat. Már vagy két hete letakarítottam a poros felületeket és az őszi dekorációt télire cseréltem. A mikulásos-kandallós gyertyatartótól a száncsengő füzéren át a fa és világítós csillagokig mindenféle jót kipakoltam a szoba különböző pontjaira. ^^ (Sajnos ez a képecske itt nem az én szobámból való, csupán hangulatteremtésre szolgál! ;))

Végre már csak csudás-mesés fővárosunkig kell utaznom és vissza, hogy nézelődjek ebben az ügyben. Néha úgy érzem magam, mint aki azon nyomban 6 éves gyerekké változik, mert ez milyen szép, az milyen cuki, amaz meg annyira kéne... :D Tehát valahogy így kell engem elképzelni egy boltban decemberben:


Emellett a mai délelőttöt arra szántam, hogy egy újabb alapos takarítást végezzek, megcsináljam a szokásos téli penészirtást az ágy mögötti nyirkos falon és felnyaljam a padlót, ugyanis a régi motoros, vízipipa szénnel kiégetett, hajfestékkel lecsepegtetett és egyéb baleseteket elszenvedett szőnyegemtől megszabadultunk. Új szőnyeget kapok karácsonyra, amit az eddigi tinédzser- és kora ifjúkori modoromnál jobban igyekszem majd megbecsülni. :)

2014/12/07

Visszatekintés

Néha elcsodálkozik az ember, hogy milyen gyorsan megy az idő. Most, hogy beszélgettem pár mondat erejéig életem első nagy szerelmével, belegondoltam, hogy lassan 10 éve volt, hogy megismerkedtünk...
Emlékszem, régen arról szólt az életem, hogy kórházba járkáltam a gerincemmel, fűzőt és térdig érő pólókat viseltem, és egyre inkább próbálkoztam feketébe öltözni, mert ugyebár csak a metál. Sosem volt önbizalmam úgymond élőben pasizni, mert tudtam, hogy az osztályom vagy épp korosztályom csinos lányainak, akik bármikor hordhattak divatos, testhezálló ruhákat is, nyomába sem érek. Ezután tojtam bele a divatba, és abba, hogy tőlem nagyban különböző barátokat szerezzek. Ezért grafomán módon profilokon, blogokon, emailekben, chatelések közben fogalmaztam meg a személyiségemet, és kerestem a hozzám hasonlókat. Így ment ez egészen sokáig, mert a chatelést és társkeresőzést csak kb 3-4 éve hagytam abba. Addigra növesztettem annyi önbizalmat, hogy úgy érezzem, élőben is éppúgy vonzó lehetek, mintha regényeket írok magamról, és promótálom magam a HotDog-on, vagy egyéb helyeken.

Na de lássunk egy képes összeállítást, hogy honnan hová is jutott az önkifejezésem, mindenféle vadhajtásokkal együtt :D

2005:


2006:



2007:





2008:


2009 :

 2010:


Hát igen, ez itt elég éles váltás volt haj-ügyileg :D


2011:




 2012:

 Újabb éles hajváltás, ezúttal már meg akart verni a fodrászom... xD

2013:


A mostaniakat meg már gondolom nem kell bemutatnom. Persze van még kismillió kép, kismillió emlékkel, amik hozzá társulnak, de már valamennyire kopnak ezek. Már csak egy kellemes nosztalgikus érzés van bennem, meg némi fájdalom. Meg néha úgy érzem, gáz voltam, de legalább tanultam belőle. Megfizettem sok hibával a tanulópénzt, néha ismételtem, újra és újra elkövettem ugyanazt, makacs módon, de végül nyert ellenem valaki ott fent... ;) És persze századszorra is hozzá kell tennem, hogy mindezen emlékek és fájdalmak nélkül ma nem lennék az, aki vagyok. ;)

Stewe, Quiz, WM, Metalherceg, Kanti, Mérnök, Rebel, Vergi, Enihuni, Lucius, Junior... KÖSZÖNÖM NEKTEK!


2014/12/05

Dédi - Az all time best :D

Dédi mai epizódja, azt hiszem, az All time best cím várományosa... :D

Dédi: -Nem jön a kislány?
Anya: -Milyen kislány?
Dédi: - Hát a Zsomborkának a barátnője! Hogy is hívják, mondjad már nekem...
Zsombor öcsém odamegy a füle mellé: DI-A!
Dédi: -Nem értem...
Anya elismétli, megint nem érti...
Én: -DIÁNA
Dédi: -Cián...?
(*harsány röhögés*)
Én: -DIÁNA, DÖ BETŰVEL!
Dédi: -Tiána?
Végül a Tiána és Ciána végtelen variációi után:
Anya: -MILYEN FA VAN KINT AZ UDVARON?!
Dédi: -Hát dió...
Anya: -DIÁNA! ÚGY, MINT A DIÓ!
Dédi: -Jaaa, Diána!
(*taps és üdvrivalgás*)

Fél óra múlva:
Anya: -Ugye tudod, hogy hívják?
Dédi: -Tiána.
Anya: - DE MAMA, ÚGY MONDD KI, MINT A DIÓT!
Dédi: -Tióna.
Ezután feladtuk... xD
Dédi: -Olyan furcsa nevek vannak...

2014/12/02

La question

Hogyan mondasz búcsút
A megtörtént semminek?
Hogy hullasz a földre
Arany kalitkádban,
Mikor rácsnak szálldos
Bolond madár lelked,
S mondanál valamit,
De már nem marad kinek?

2014/11/23

Amikor utálom magamat...

Ki nem állhatom magam mostanában. Most épp nem az ellentétekkel fűszerezett, dilis személyiségemre gondolok, hanem arra a sérülékeny, halandó vázra, amibe mindez bele van öntve.
Olyan, mintha az izomzatom és az ízületeim szándékosan szabotálni akarnának minden tevékenységet, amitől jól érzem magam; ha az alapoknál akarjuk kezdeni, mondhatom, hogy szabotálják a mindennapi élethez szükséges mozgásokat és az alvást...
Alapvetően mozgékony vagyok, kilométerhiányos, szeretek gyalogolni, futni, táncolni, sportolni, stb. Hát ennyit erről... Múltkor éppen, hogy lerendeztem végre ezt a hátfájás kérdést, azonnal kiment a térdem. Mindkettő 3-4 nap alatt rendbe is jött, aminek örültem. Örülhettem egészen a tegnapi napig... A sétáláson kívül semmi különös, szokatlan mozgásformát nem csináltam, és annyi a bal térdemnek ismét. Ilyenkor hiába próbál az ember szórakozóhelyen lenni, vagy beülni valahová a barátaival, mert utána egy félig megdöglött állat sebességével vonszolja magát haza, amint leszállt a megfelelő közlekedési eszközökről... Rossz lépések... sziszegés... nuku alvás... sírás a fáradtságtól és a fájdalomtól... vegetálás beborogatva egy ágyon... kávé. Vasárnap bizony az orvosoknak is vasárnap van. Várni kell és tűrni.

De ami a legbosszantóbb az egészben, hogy mindig mikor történik ez? Természetesen az éppen aktuális hastáncóra előtt... hurrá...-.-" :(
Nem akarnám abbahagyni a táncot. A térdműtétem óta kénytelen voltam lemondani a komoly, versenyszerű sportról, és végre megtaláltam ezt a táncscsapatot, ezt a mozgást, amit élvezek, ami részem lett, egy a furcsa dolgokkal foglalkozó énjeim közül. Én pedig a csapatnak vagyok része, és nem akarom őket cserbenhagyni, azért mert egy szerencsétlen alak vagyok, akinek az elmúlt hetekben a lesérülés lett a dolga! Épp ezért van elegem ebből az állapotból.
Fontos nekem a tánc... Segített közelebb kerülni a nőiességemhez és önbizalmat adott nekem. Segítette a gerincem egészségét. Valami, amit szeretek, ami belülről jön, amiben fejlődtem és még fejlődni akarok. Terveim vannak. Újabb és újabb kosztümök, koreográfia és önkifejezés-ötletek... de így mindez mire jó? :( Így hiába vásárolok kiegészítőket... így nincs gyakorlás, nincs mozdulatpróbálgatás A Tökéletes Zenékre a szobámban.

Tudom, örüljek, hogy nincs nagyobb gond. Örülök is. De ha a festő nem festhet többé, a zenész nem zenélhet többé, a sportoló nem sportolhat többé, mert valami megfosztja őket ezektől a képességüktől, a mozgékony ember is így érez, mikor nem áll meg a lábán...

2014/11/18

Víz elem

Folyékony vagyok.
Életed vize?
Ha annak hiszel,
Nyisd szét markodat,
S tarts, vagy elfolyok.


Ha összezárod,
Úgy hát eltűnök,
Sok csepp földre száll,
S nem marad, csak sár:
Akkor belátod.


2014/11/09

A hiányzó darabka

Majdnem teljes a kép,
Gondoltam magamban,
S békésen haladtam
Előre, mint várják.
A doboz már üres, 
De nem teljes a kép,
Hiába kutattam
Minden kis zugában,
Sarkában életemnek.
Így tehát a kép
S a darabka is árvák;
Vagyok én, az álmok,
S van az, amit kérnek.

Hol vagy? Hisz kereslek
Boldogság unalomhegyén,
Vagy minden rossz
Élmény szeméttelepén.
Elmúlt, vagy jövő lesz
Az a kis darabka?
Az idő tengelyén 
Merre is szaladna?
S ha meglesz, vajon
Jelen leszek én?
Nem tudom már,
Csak hogy fekete lyuk
Tátong szívem közepén.

2014/11/07

Jóban rossz és rosszban jó

Ez alkalommal a jó és rossz keveredését érzem, de most valahogy jó végkicsengést tudok adni ennek az élethelyzetnek. Lássuk:

I. Először is, végre túl vagyok a félévem nehezén. Már csak egy beadandó dolgozat és ehhez kapcsolódó ppt előadás, egy irodalmas portfólió, egy mikrotanítás igazi iskolában, egy kooperatív mikrotanítás az egyetemi csoport előtt, egy-két zh, egy-két frankofón regény meg ilyesmi vár rám. És ez azért tűnik már nekem olyan kevésnek, mert jó az elosztása. Így tehát nem fogom úgy érezni, hogy minden egyszerre zuhan a nyakamba. Nem szeretem, ha stresszesen azon kell gondolkodnom, hova is kapjak éppen... Persze ez később még változhat, egymásba csúszhatnak a feladatok, szóval nem akarom elkiabálni, mindenesetre most épp minden oké az egyetemi fronton. :)


II. Volt egy vegyes élményvilágú találkozóm a volt barátommal. Tulajdonképpen Brassóban (Brasov) él, de éppen Pesten dolgozik valamin, ezért írt, hogy találkozzunk. Nem tudom miért pont én, hiszen nem tartom magam nagy számnak, de jól esik, hogy rám gondolt, pedig elelt vagy 3 év már azóta.
Vártam rá vagy három órát, ami felettébb elkeserített, de addig is feltaláltam magam. Végül kiderült, hogy valamiféle netes probléma miatt nem tudta megnézni időben a válaszomat, amiben a hol-és-mikort tisztázom... xD  Miután megérkezett, kellemesen, barátian töltöttük el az időt. Nem kavart fel a dolog érzelmileg, csak szimplán jól esett látni, hogy rendben van. :) Ami még problémás dolog volt, hogy egy kicsit másnapos voltam a találka után, mert rég ültem már le azzal a céllal egy nyikorgó kocsmaasztalhoz, hogy nosza, akkor igyunk egy kicsit! xD Tehát 1-0 a sör javára, de legalább sok idő után újra volt lehetőségem ilyen módon is kikapcsolódni! :)


III. A szerelmi életem (az együtt nem élést leszámítva) továbbra is súrolja a tökéletesség határát! :) Szeretek kölcsönös elfogadásban és megértésben élni, bár az elmúlt évek szerencsétlen kapcsolatai után értékként kezelem, még majd' egy év együttlét után is, hogy keveset veszekszünk. :D Tudom, ez furán hangzik, de ha az ember úgy kénytelen éldegélni sokáig, hogy tele van minden élethelyzete absztrakt puskaporos hordókkal, azután jobban megbecsüli a békés előrehaladást, mint valaha! <3
Nemrég például végre eljutottunk együtt színházba, és elmentünk megnézni a Rembrandt-Németalföld kiállítást is! :)



IV. Sajnos tegnap délután borzasztóan beállt a hátam, így legnagyobb bánatomra ki kellett hagynom a táncórát, és a testtudatom jelenleg egy reumás öregasszonyéhoz hasonlatos. Ilyenkor szoktam belegondolni, hogy te jó ég, ha már most ez van, mi lesz, ha idősebb leszek? Az egyik legfurcsább velejárója ennek az idegi/izom eredetű hátfájásnak, hogy random hőemelkedéseket is produkálok közben... :(  (Tévedés ne essék, a megfázás egyetlen jelét sem produkálom, tehát nem hinném, hogy tüdőgyulladásom lenne!) De ennek a helyzetnek is tud pozitív oldala tud lenni. Egyrészt, hogy rá kell kényszerítenem magam a sok fekvésre, pihenésre, ami ugyan nehéz, mert folyton izgek-mozgok, csinálok valamit, de mindenképpen hasznos. Néha azért nem árt egy kicsit elcsendesedni, kikapcsolni. Másrészt, a tánctanárom segített szakemberhez jutni, aki remélhetőleg kigyúrja a hátamból a bajt. :)

Lehet a pihenés, a kikapcsolódás, a kellemes és kellemetlen apróságok együttállása okozza a pozitív értékelést, ezt nem tudom. Hiszen sajnálhatnám is magam, mint ahogy fáradt, hisztis állapotomban általában szoktam... ;) De most nem sajnálom, hiszen mindennek van valamiféle, egyértelmű, vagy kifürkészhetetlen oka... :)

2014/11/01

All-Hallows-Even... vagy All-Demons-Even?

Halloween, Mindenszentek, Halottak napja... és a problémák

I. Halloween

Kezdjük az elején. Valószínűleg a kelta Samhain ünnepet vitték át ír és angol bevándorlók Amerikába, illetve a szintén ír eredetű Jack-O'lantern történetét. Ez volt régen. Ebből fejlődött ki valamilyen úton-módon, amit manapság látunk: vannak a cukrok, a jelmezek, a beöltözött emberek, akiknek fogalma nincs arról, hogy eredendően kelta ünnepre, illetve a földi és a démoni világ közti határok elvékonyodására emelik a poharukat... mert beöltözni poén.
Na jó, bevallom, egyszer, mert miért ne, én is voltam halloween-bulin, hogy lássak ilyet is. Tulajdonképpen ugyanolyan, mint egy átlag buli, csak jelmezben vannak az emberek. (De sebaj, ott van nekünk a Farsang, és nem mellesleg, csak úgy is lehet beöltözős bulit szervezni ;))
Sajnálatos, hogy sokan azt hiszik, ez az ünnep meghonosodott az egész világon. Ez nincs így. Ismerjük a gyerek-, csíny- és business-központú verzióját, ami Amerikából, esetleg más angolszász országokból bejött, mint egy létező valami, amiről tudunk és kész. Attól, hogy megtudtuk, hogy ilyen van, még nem lett "őshonos magyar ünnep" a Halloween.
 

Lehet, hogy sznob vagyok, de nekem idén az október 31-e csak egy átlagos őszi nap volt, épp olyan, mint a többi, és a Párommal a Rembrandt & korabeli holland festészet kiállításra mentünk. A másik opció erre a napra egy kis fürdőzés lett volna az Aquaworld-ben, de hát Rembrandt képei nem kerülnek ide minden nap, így a választás (művészettörténeti érdeklődéssel mindkettőnknél) egyértelművé vált! :P

II. Mindenszentek és Halottak napja

Az előbbi a küzdő, a szenvedő és a megdicsőült egyház ünnepe, és az utóbbi az elhunyt, még meg nem dicsőült, tisztítótűzben lévő lelkekről való megemlékezés. Sokak tudatában ez a két nap (netán a 31-ét is belevéve három) összemosódik, vagy rettegnek a temetőkben megforduló tömegektől, és már november elsején bőszen gyújtják a flancosabbnál flancosabb gyertyákat szeretteik sírjánál. Van aki csak ilyenkor vetődik ki a temetőbe, hogy végre eltüntesse a méteres gazt, ami az elhunyt szerettei sírján növekszik hónapok óta, hiszen ilyenkor mindenki látja, ha nincs rendbe téve a sír, és az ciki. Van aki csak azért jön ki, mert "milyen gáz már, ha nem jön ki ilyenkor" a temetőbe, nem tudva a hátteret, a lényeget, birka-üzemmódba kapcsolva.


A flancos alatt egyébként tényleg rongyrázást értek. Úgy gondolom, hogy a személyes lelki világunkban lejátszódó gyász- és emlékfolyamat megfelelő kifejezése nem egy többezer forintos, giccses lámpaburára emlékeztető gyertyatartó, két csokor rikító színű művirággal. Természetesen, ha valakinek ez az ízlése, és emiatt teszi, egészségére, akkor érthető, de ha a versengési szellem hajtja, az semmiképpen sem helyes... A halottaink rendkívül türelmesen várnak minket akár az év minden napján, és szerintem ha látnak is minket valamiképp, sokkal inkább örülnek, ha felidézzük az emléküket, szerényen, egy-két mécses mellett, mellyel jelezzük, hogy tiszteletünket tettük náluk az erre kialakult ünnepen. Nem értem, miért kell "sírdíszítő (vagy inkább sírgiccselő?)-versenyt" rendezni, elvégre is ezek a napok nem erről szólnak...

Nem vagyok sem megrögzött boszorkány, sem a vallás elhivatott katonája, csak egy érdeklődő ember, aki azért szeret egy kicsit utánanézni a dolgoknak, hogy ne feltétlenül csináljon vagy mondjon hülyeséget, ha nem muszáj... ;)

2014/10/30

Álmok

Álmodom, szinte minden éjjel. Színeset, kalandosat, néha félelmeteset. Várni szoktam, hogy álmodjak, hiszen majdnem mindre emlékszem is ébredés után, de legalább arra mindenképp, hogy milyen érzés volt ott lenni, valahol, és átélni. Az álmaim legtöbbször olyanok, hogy a valóságban is megtörténhetnének, pont ettől válik félelmetessé, vagy fájóvá az ébredés.
Gólyakalifa nem lesz belőlem, hiszen  nem egy történeti szálra fűződnek fel az álmaim és egyre a valóságom.

Az álmok témakörében ajánlom Josephine Wall további munkáit is ;)

Ma is rossz volt felébredni. Fáradtnak éreztem magam, és meg kellett szakítani az álmomat, pedig szerettem ott lenni. A valóság pedig szürkén és hidegen fogadott. Félek, mert az álmaim és a gondolataim sokszor jobban élnek, mint én magam. Hol van mindez a szépség, mindez az élményvilág a valóságban? Nem tudom. De az álomban nem rettegsz. Nincs tétje. Cselekedhetsz helytelenül, hiszen mindegy, hogy végződik a dolog.
Én viszont félek, meg akarok felelni az elvárásoknak (egy bizonyos határig), és amennyire lehet, nem szeretném elrontani az életet. De vajon el lehet-e rontani? Vajon a helyes vagy helytelen cselekedetek adják az értelmét? Aligha. Azt mondják, az élet értelme, maga az élet. A létezés élvezete, amíg lehet. De aki nem élvezi a létét, és nem tudja, hogyan tehetné, az mit csináljon?

2014/10/24

Szerelmeim egyike, a fotózás

A rajzolás, festés, éneklés, tánc, amatőr gitározás, és egyéb dolgok mellett a fotózás  másik szerelmem. Vonz a lehetőség, akkor is, amikor nincs időm, hogy a világ egy általam szépnek, vagy érdekesnek vélt szeletkéjét megörökítsem.

Sokszor csalódok. Csalódok az emberekben, amikor szétzúzzák a törékeny kis pillanatomat, a természet adta kompozíciót. Egyszer két szép tollpihe úszott egymás mellett egy zöldes, mohos pocsolyában. Én ezt gyönyörűnek találtam, elő is vettem a telefonom... de ekkor jött egy terepjáró, és pontosan odaparkolt. A pocsolyát szétzilálta, és a mélyére nyomta a tollpihéket...
A másik lehetőség, amikor elkészül a fotó, de mégsem sikerült, mégsem tudta elég élőn és kifejezőn visszaadni, amit meg akartam mutatni. Sebaj, ez még nem töri le a lelkesedésem. Mindig találok másik pillanatot, és legtöbbször lesz végeredmény is.

Amit erről a fajta művészi próbálkozásomról tudni kell: a napfelkelték és naplementék, a sötét sziluettek, a végtelenségig ismétlődő formák és a kopasz, meredező fák rajongója vagyok. :)

A fotóim sokfelé vannak, de a 'best of' itt van összegyűjtve:
http://www.pinterest.com/greyan7/things-i-found-beautiful/

Kétely

Bár (általában) nem vagyok egy hisztérika, sem pedig betegesen hiú magamra és a (bizonyos vélemények szerint létező) szépségemre, most, jópár egyetemi félév és sok órányi nem-alvás elteltével, belenézve a tükörbe azt láttam, hogy öregedett az arcom. Ez segít, hogy megoldjak magamban pár dilemmát, de fel is veti mellé a szokásosakat.
Így legalább billent egy picit a mérleg a lány irányából a felé. Csak mindemellett felvetődik bennem, hogy vajon csak az arcom öregszik, vagy az agyam is? Vajon jobb lettem, mint voltam? Fogalmam sincs. Csak annyit tudok, hogy mostmár sok olyan dologra rázom mosolyogva a fejem, amire eddig lelkesen ugrálva, hangosan ordítottam, hogy "Királyság, essünk neki!"

Szokás szerint túl valósnak tűnő marhaságokról álmodom, a tanárságról és az életem bizonyos területeiről, amiknek következtében az elvileg kellemes pihenésből totális idegbajjal ébredek. A mai nap is egy ilyen. Az egyik legnagyobb félelmem elevenedett meg ezúttal is, azaz, hogy nem tudok életem egyetlen jelenlegi vagy jövőbeli területén sem megfelelően helytállni... Tudom, hogy ez hülyeség, mert akkor egy ideggyógyintézet gumifalához vagdosnám magam eszelősen röhögve... vagy valami hasonlót művelnék.

Csak néha annyira elméleti szinten működik minden, hogy nem látom a kézzelfogható haladást, nem látom a milliónyi könyv, táblázat és miegyéb gyakorlati hasznát... Ami pedig az értékelést illeti, már kézzelfogható indexünk sincs, csak a neten kukkolhatom majd a jegyeimet...

Ami biztos, az az, hogy a sok ellentétes vélemény, a sok küzdelem és nem-alvás hatására elgurult a leszarom tablettám. Valaki tudja esetleg, honnan szerezhetnék még? Vagy hogy hol lehet kikapcsolni a túlérzékenységet, és tartósan elérni a kiegyensúlyozottság állapotát?
Minden emberi lehetőséget várok szeretettel...

2014/10/13

Összeszedem-magam-hétfő

A hétfőről általában nem ez jut eszünkbe, de nekem ez most a pihenés napja. Tegnap szavaztattam és szavazatokat számláltam, így még a törvény is felment a mai munkavégzés kötelezettsége alól. Örülök, hogy most jó időre vége minden politikával kapcsolatos feladatnak. Irtózom a politikától...

Egy teljes nap puccos-elegáns öltözetben való rohangálás után jól esett kényelmes ruhában bemenni a városba, és meglepni magam egy mélange-zsal és egy hatlapos krémessel, ha már pénzt nem kapok a tegnapi munkámért. Mindemellett végre el tudtam mindent intézni, amivel elmaradtam. Telefonszámla, ajándékvásárlás, hörcsögkaja, mosás, teregetés, vasalás, más egyebek.



Az elmaradás, fáradtság érzése általános. Könyörtelenül megkezdődött a szorgalmi időszak, és legalább az egyetem volt kedves némi anyagi támogatást kipréselni magából; és legalább egyetlen napon sincs 8.30tól órám, ami azt jelenti, hogy a legkorábbi időpont, amikor kelnem kell, csak reggel 6 óra, és ez sokkal emberibb, mint az előző félévekben.

Már kevesebb, mint másfél év, és fél év, és vége. Már kevesebb, mint másfél év, és végre lesz belőlem valaki. Addig pedig lebegek a víg tanulói létforma és a felelősségvállalás között, és elgondolkodom, kit és mit vegyek igazán komolyan. Sokszor ott találom meg a határaimat, hogy mi az, amit nagyon nem akarok csinálni. A saját magamról alkotott pozitív definíció még várat magára.

2014/09/21

"Talált" vers

Íme egy szerzemény, ami igen gyilkos hangulatú, és a telefonomba jegyeztem fel hirtelen. Címe sincs, nem tudom, kell-e. :)




Halál kell, vér és háború!
A világ békés, de nem úgy a fejem!
Ha akarom, ha nem, ostorcsapás ér,
Fájdalmamban emlékek folynak le testemen.
Elértem! Ez hát az az elmeállapot...
Utamba, nem számít most, ki áll;
Ez csinál tehát az emberből állatot:
Bensőmben gyilkos lelkem sivár, 
S csak kivár:
Ha ölhetne szemem, tetemeken járnék
S nem maradna az ágon madár...
Tarts hát elém tükröt!
Hadd legyek én is halott kőszobor!
Az élet engem nem szeret,
De keblére így a halál se vár...


2014/09/10

Tudni vagy nem tudni?

Néha jó lenne fejekbe látni, és tudni, minek mi lesz a vége. Jó lenne tudni, kiből mit csinál a pénz, a hatalom, egy kapcsolat. Jó lenne előre tudni, szörnyet teremtek-e akaratlanul; hogy húzom-e az időt az életemben, vagy pedig tényleg van értelme küzdeni és lassan átúszni az unalmas szakaszok mocsarán. Jó lenne, mert akkor könnyebb lenne tovább lépni onnan, ahol nem érdemes dekkolnom..

Számtalan kérdés merül fel bennem:

Vajon kiben bízhatok meg igazán?
Vajon a szavak ugyanazt jelentik másnak is, mint nekem? Ha nem, vajon mennyi az eltérés, és ebből mennyi a hazugság?
Vajon a szavak csak megnyugtatásul vannak? Vajon mit jelent a Szeretlek? Vajon mit jelent az Ostoba voltam? Mit jelent a Megígérem? Sokszor nem tudni. Sokszor pedig semmit. Nem egy olyan embert ismertem már, aki nem tett semmit, de a szavaival, ígéreteivel, állítólagos terveivel tele volt a padlás.



Csak egy a bökkenő. Ha mindent előre tudnék, unalmas lenne. Ha mindent előre tudnék, mindenbe belelátnék, az Istennel váltanék műszakot. Jó lenne tehát... de nem adatott meg nekünk ez a képesség. Hülyének kell lenni, fájnia kell, beheged, tanulsz belőle, és emlékezel rá. A tapasztalat pedig egyre közelebb visz ehhez a tudáshoz.  Egyre könnyebb lesz összekötni a távoli pontokat. Meglesz az összefüggés. Egyre több, egyre jobban.
Ez a rend, ez a tökéletlenség.

2014/09/04

O_o

Greyan most tudta meg, hogy az 5-ös félév ára 400 000 azaz NÉGYSZÁZEZER Ft, az eddig beígért 250 000 helyett...

Ezt egyszerűen képtelen vagyok elhinni! Eddig is aggódtam a tandíj kérdés miatt, de mostmár végképp aggódom! Persze a legegyszerűbb azt mondani, hogy ugorjunk neki a Diákhitelnek, de miért kell nekem a hitelezőrendszer részévé válnom, és már egy rendes munkahely megszerzése előtt eladósodnom, annak ellenére, hogy NEM AKAROM EZT?
Szívesebben vettem volna fel szabad felhasználású Diákhitelt, arra a célra, hogy elkezdhessem a saját életem, és az anyagi önállósodást... de nem, most ki kell fizetnem a gyakorlati félévemet, amikor már tulajdonképpen egy iskolában dolgozom! Mióta kell nekem fizetni azért, hogy dolgozhassak? Ez nem fordítva megy?!

Na sebaj... Majd lesz valahogy, és legrosszabb esetben egy hitellel. Ilyenkor már végképp kezdem megérteni magam, hogy miért is menekülök regényekbe és játékokba... A valóság valamiért egyre távolabb tolja a céljaimat, amiket el szeretnék érni. Azonban mit tudok tenni, amikor tőlem jóval fentebbi székben ülő hatalmak rendelkeznek a sorsomról? Azt hiszem ekkor csak a felettük ülőkhöz tudok imádkozni, akik már nem az emberi szférában tartózkodnak... A kultúra már mindegy... ugyanazt a a Természetfelettit nyaggatjuk a bajunkkal mind, csak másképp hívjuk...

2014/08/30

"A Thomas Crown-ügy"

Dear Mr Crown,

Mivel még mindig ugyanazt hallom vissza magamról, amit hónapokkal ezelőtt, először is szeretnék  bocsánatot kérni. Fogalmam sem volt róla, hogy ennyire sértő terveim voltak, de volna néhány hozzáfűznivalóm.

Nőből vagyok, közeledem ahhoz, hogy anyagilag is lábra álljak, és ne csak a fejemben legyenek tervek. Szerintem egyértelmű, hogy a nők igen nagy része bizony ezeket az "átlagos terveket" dédelgeti magában, mint férjhez menni és gyereket szülni. Én sem vagyok tehát UFO.
Sajnáltam, mi több, nagyon bántott, hogy neked ezek aligha fordultak meg a fejedben. Nem vagyunk egyformák. Csak amikor két ennyire különböző ember próbál terveket egyeztetni, abból nem sok jó sül ki...
Nagyon sajnáltam azt, hogy a mi terveink csöppet sem egyeztek. De az, hogy ezt felvetettem neked, arra kívánt utalni, hogy reméltem, megembereled magad, kitalálhatunk valamiféle kompromisszumot, és el tudunk kezdeni egy közös életet. Hát nem jött össze... Ha annyira fegyvert tartanék minden pasi fejéhez, hogy "akarj tőlem gyereket, különben..." akkor összeházasodtam volna valami balekkal, csak hogy házas legyek, és/vagy felcsináltatom magam egy akárkivel, hogy elmondhassam, gyerekem van. Érdekes módon nem így tettem.

Nos igen, még mindig nem fűlik fogam ahhoz, hogy itthon lakjak, és sokszor az egyetlen vágyam az, hogy elköltözzek innen, még nem tudom megcsinálni, hiába szeretném. Nincsenek meg a lehetőségeim hozzá. Ez van. Hol jól tűröm, hol nem.

Olyan valakinek láttalak, aki a realitás talaja felett kilométerekkel lebeg, és képtelen összeegyeztetni a nevetséges kitalációit a tényleges lehetőségeivel. Nekem ez az egyik-napról-a-másikra élet nem felelt meg. Eljöttem. Többször is. És így tekintek vissza.

Ui: Nem dobáltam tűzbe vagy szemétbe a használati tárgyakat, tehát megtartottam az ígéretemet.

A mások ál-élete

Tegnap volt Az 5 éves osztálytalálkozóm a gimis osztállyal, amit vegyes érzelmekkel vártam. Hálistennek a legtöbben ott tudtak lenni, és az osztályfőnökünkön kívül még néhány tanárunk is megjelent egy kis időre. :)

Hogy miért a vegyes érzések? Mondhatjuk, hogy nem feltétlenül tettem ki magamért, és azért, hogy kedveljenek. Világéletemben jó tanuló voltam. Ez sokaknál (valamilyen értelmetlen oknál fogva) rossz pont. Én voltam az egyetlen metálos is az osztályban, és sajnos 14-18 éves koromig a térdig érő pólók voltak a legjobb barátaim az orvosi fűzőm miatt. Emellett napvilágra került még nagyon régen egy olyan naplóbejegyzésem, amikor borzasztó rossz napom volt, és mindenkiről írtam valami szörnyűséget... Bár sokakat ez manapság már nem érdekel, vagy nem is emlékeznek rá, úgy érzem, emiatt álltak hozzám úgy, ahogy...

Ennek ellenére a dolog jól sikerült, sokakkal igyekeztem beszélgetni, így hála az égnek nem ácsorogtam-ücsörögtem egyedül egész este.

De ami számomra ennek a lényege volt, hogy attól féltem a legjobban, hogy milyen "ciki lesz" az, hogy én vagyok az egyetlen, aki csak egy tanárnak készül, és hogy a sok érdekes szakosodási irány, utazás, rövid összefoglaló történet mellett ez valahogy semmiségnek fog tűnni.

Sokszor gondolkodtam el azon, hogy nem különösebben kedvelem a mostani, semmiben lengedező életemet, ahol semmi sincs úgy, ahogy tervezem, nincs anyagi biztonságom, nem ott élek ahol szeretnék, sőt, néha azt hiszem, nem is azt csinálom, amit szeretnék...xD De valahogy ráébredtem arra is, hogy itt volt 20-25 másik, velem egykorú ember, aki ugyanúgy vacillál, hogy tanuljon, vagy dolgozzon, vagy mindezt egyszerre; aki ugyanúgy ingázik városok, netán országok között, és keresi önmagát. Ettől máris kevésbé éreztem magam egyedül. :)

Néha ugyan jó lenne más bőrébe bújni, de akkor nem csak az előnyöket kapná az ember, hanem a hátrányokat is. Aki irigy, pont ezt nem veszi figyelembe. Azért, mert az ember ilyen helyzetekben inkább a jó élményeiről mesél, még nem jelenti azt, hogy csupa fény, csillogás, szivárvány meg unikornis az élete...!
A szociális média különböző csatornái is épp emiatt lehetnek sokaknak becsapósak... Hiszen ki ne büszkélkedne azzal ha egy gyönyörű helyen járt, hogy mennyire szereti a párját, hogy eljegyezték, házasodott, új állást kapott, hogy mennyire édes volt az imént a gyermeke, a kutyája, a macskája, stb.? Ezek mind SZÉP&JÓ dolgok, egyértelmű tehát, hogy ezekre mind büszkék vagyunk.
És ki akarná, hogy az élete árnyoldala kerüljön nyilvánosságra? Elmondom: senki. Ezért tűnhet úgy, hogy mikor életedről elmerengve ülsz otthon kócosan, melegítőben és tré pólóban, megy a háttérben a tévé, épp eszegetsz valamit, és görgeted a face kezdőlapját, hogy "mindenkinek jobb élete van", mint Neked! Pedig nincs.
Persze vannak, akik látványosan szenvedve minden bajukat, szitkukat egyből az idővonalukon tüntetik fel... ők ugyan nem feltétlenül gondolták át ezt a lépést, de reakciót, segítséget, megértést várnak, ugyanúgy, mint azok, akik mondjuk ilyenkor a legjobb barátjukat hívják el diszkréten egy sörikére. :) Én valahol a kettő között mozgok. Ha valami már nagyon bánt, verseket írva és/vagy hörgős-darálós metált üvöltetve dolgozom fel a problémát. Jobb mint ordenáré módon asztal alá inni-bulizni magam, drogozni, sorozatgyilkolni, ésígytovább.

Íme egy videó, amivel kb egy-két hónapja ismerkedtem meg, és véleményem szerint zseniális. Remekül bemutatja az általam leírt jelenséget, amivel szerintem sokan találkoznak nap mint nap.

 
 
Don't worry, people! Lesz ez még jobb is! ;)

2014/08/26

Hiába...

Szárnyakat ne álmodj, ha nem vagy madár.
Úgyis csak felébredsz, lezuhansz,
S a végén nyakad szeged.

Világod ne keresd, ha nincs más, csak tenmagad.
Eltévedsz, nincs más út, visszatérsz.
S rájössz, hogy nincs is szíved.

Falnak hiába futsz, hisz nincs hová.
Más nem ad neked megoldást.
Hiába várod, hogy majd segít:
Nem vágja el köteled.
 

2014/08/21

Meglepő és mulatságos dolgok tárháza

Az élet sokszor nagyon furcsa, vicces, kellemesen vagy kellemetlenül váratlan dolgokat tartogat:

  •  Az eső kizárólag akkor esik, amikor nincs nálam ernyő és/vagy beázós cipő van rajtam. Ha felszerelkeztem bakanccsal, mindig 40 fok volt... -.-" Thanks, Murphy! Mindemellett tapasztalatból állíthatom, hogy van az a vihar, van az az elázás, van az a kétségbeesett életérzés, amikor az irodai mikróban próbálod szárítani a zoknidat... x'D
  • A parkot mindig akkor zárják be valamiféle munkálatok miatt, mikor a leginkább késésben vagyok, és szükségem lenne az útvonal-rövidítésre. -.-"
  • Én, a metálos, furán öltözős, tojok-a-divatra-ember... nos... vagy 3 hónapja Cosmot olvasok. xD És rájöttem, hogy a rózsaszín nem bánt... és hogy egy sötétebb pink árnyalatú rúzs mennyire tetszetős tud lenni. :))
  • Egyszer csak úgy döntöttem, fufrut vágok magamnak. Nem tudom milyen indíttatásból, de most ilyenem volt. Ez a rézvörös festés és hajmosás utáni, épp hogy megszáradt, fésületlen, vasalatlan, kezeletlen verzió xD

  • A három hetes meló második hetének végén (csütörtök) közölték velem, hogy jaaa, amúgy nekem van 2 nap szabim. Első releváns kérdésem a főnökhöz: "Akkor lehet azt, hogy holnap nem jövök? *.*"
  • Hétfőn random, gyertyafényes pizzavacsira mentünk egy olyan étterembe, ahol rajtunk (meg a szakácsokon, pincéreken) kívül SENKI nem volt :D Pedig tudtommal nincs megtiltva, hogy az ember hétfő estére szervezzen programot. :P És így közösségi élmény ugyan nem volt, de hamarabb megkaptuk a pizzáinkat! :)
  • A három hetes meló utolsó hetének közepén (kedd) közölték velem, hogy jaaaa, amúgy még sincs két nap szabim, csak egy. És miért? Mert ÖREG vagyok! xD Csak a 18 év alattiak kaptak két napot. Na, ilyenkor jut eszembe, hogy miért is vagyok én felnőtt? ><"
  • Még ugyanaezen a napon fura zajt hallottam az irodában, kis kopogásokat. Néztem mindenfele, hogy mi okozza ezt a gyorsan ismétlődő hangot. Ekkor hirtelen besétált az iroda nyitott ajtaján egy GALAMB. Az ő körmei voltak a hangadók! Udvariasan köszöntem neki, majd kitessékeltem.xD
  • A 21-ére tervezett szabadságom kiesése miatt ezúttal ugrott a pesti tűzijáték élőben való megtekintése. Bánatomban vittem haza egy üveg, augusztus 20-ra címkéztetett, kézműves banánsört. Honnan van ilyenem? Hát Újpestről. Találtam egy nagyon jó kis üzletet: http://csaphaz.hu
  • Osztottunk, szoroztunk a Kedvesemmel, és talán mégsem kell olyan sokat várnunk a költözésig. *.* Ha már annyira benne vagyok a táblázatkészítésben, a kiadásokról és bevételekről is készítettem egyet :P Remélem még karácsony előtt megvalósul, és ezáltal beírhatok egy újabb piros betűs ünnepnapot a naptáramba :P

2014/08/11

Egy kis rendszer...

Végre úgy érzem, beállt valamiféle rendszer az életembe, bár tény, hogy ennek két héten belül vége is lesz, hiszen lejár a diákmunka-szerződésem. Jó dolog dolgozni járni, és örülök, hogy egy olyan munkahelyen vagyok, ahol a lakhelyem tisztaságáért, a közterületek szépségéért tesznek nap mint nap. Bár korán kelek (4.30! még leírni, vagy rágondolni is szörnyű!), csak délig vagyok bent a munkahelyen és így legalább nem megy el a délutánom. :) Munka után mindig igyekszem valami hasznosat csinálni, például találkozni a Kedvesemmel vagy a rég nem látott barátnőkkel, vagy folytatom az irgalmatlan mennyiségű vasalatlan-kupacom eltüntetését.... ha nagyon lefáradok a napi 2x 45 perc gyaloglásban, ami reggel hűvösben, délután pedig 30 fokban történik (ha épp nem esőben!) akkor csak megnézem mik az otthoni S.O.S teendők, és lepihenek. Ilyenkor általában az otthoniak is békén hagynak.
Hétvégén általában fix a program, hiszen anyuék szinte minden héten lemennek változó létszámban a Balatonra, vagy azért, hogy ott legyenek, vagy azért, mert már megint van valami gond a hőn szeretett, toldozott-foltozott kis bélatelepi nyaralóval. Ilyenkor általában az én feladatom otthon maradni az öregekkel és megfőzni a hétvégére, pakolni, takarítani, miegymás. Mivel felügyelet ürügyén nemigen mozdulhatok ki a házból, ha nem muszáj, általában a Kedvesem látogat el hozzám. Mindezt igyekszem visszaadni hét közben, amikor én végzek jóval előbb, így van időm összeszedni magam, és meglátogatni Őt Újpesten :)
Valahogy most jól esik az, hogy tevékenyen telnek a napjaim, és még egy kis pénzt is kapok, ha vége az egésznek. Utána pedig már azon rágódhatok, hogyan sakkozzak a leendő órarendem egységeivel... :D


2014/08/05

Élni = ???

Bár elméletileg nincs olyan, hogy "az élet értelme", mégis, úgy sejtem mindenkiben van olyan késztetés, hogy ezt megtalálja. Akkor érzem azt, hogy az életemnek nincs értelme, amikor minden balul sül el, nem jutok el sehová, nem szól hozzám senki, és kezdek besavanyodni. Amikor hiába nyitnék a világ felé, mégis falakba ütközöm...

Tele vagyok vágyakkal, amik talán koraiak, és valamiféle önigazoláshoz kellenek. Talán csak kell valami, hogy lefoglaljam magam. Talán túl korán "hagytam abba" szinte teljesen a fiatalságot. Néha úgy érzem, elég volt ebből az egyik buli a másik után dologból, néha viszont, amikor csak ücsörgök egyedül otthon, és úgy érzem csak vegetálok egy helyben a térben (sőt, az időben is) mint valami örökzöld fenyőfa, változásra vágyom.

Nagyon ritkán éreztem eddig azt, hogy egyszerűen csak jó lenni. Mindig kell valami, ami lefoglal, legyen az egy másik ember, tennivaló, látvány, zene, pihenés, miegymás. Néha nem tudom, ki kéne-e törnöm az ég világon mindenből, és partyba vágnom magam, vagy pedig ragaszkodnom kellene-e egy kedves kis lakás és egy boldog kis család álomképéhez...
Amíg egyetemre járok az elfoglaltság adott. A szabadidőt és az anyagiakat pedig meg kell szerezni és ki kell tölteni valamiképp. Kíváncsi vagyok, mi lesz utána, hogy hová kerülök tanítani, és vajon szeretni fogom-e...? Vajon érzek-e majd elég elhivatottságot hozzá?

Talán én is épp olyan céltalan vagyok, mint azok, akiket "mai fiatalok" címszó alatt sokan szidnak. De legalább kitűztem magam elé dolgokat, amiket el szeretnék érni. De hónapok és évek, sőt, néha percek alatt is megváltozhat minden... Jó lenne, ha tudnék hinni valamiben annyira, hogy ne kelljen mindig benyomni az újratervezés gombot...

2014/07/29

Nyaralás képekben

Végre eljutottam nyaralni egy kicsit a Kedvesemmel! Két éve nem voltam már a balatoni házikóban, így nagyon örültem neki! Ha az ember hozzá van szokva ahhoz, hogy 3 hónapos csecsemő kora óta minden évben a Balatonon nyaral, egy nyár kihagyás is lelki sérülést tud ám okozni! :P Hiába volt a 6 napunk nagy részében rossz idő, még ez sem tántorított el minket attól, hogy elmenjünk erre-arra,vagy jól érezzük magunkat! ;)



Először is kezdjük ezzel a csodás vonatfotóval. A kedves Párom rendkívül vonzónak találta az idegesítően arcomba lógó, frissen mázolt répaszínű hajkompozícióm. Vagy csak szimplán unatkozott a vonaton. Vagy mindkettő. xD


 Az aznapi két elázás után felmértük, hogy mennyire HIDEG a víz. Aztán jól eláztunk megint.


 Első strandos nap! :) Ááááá, neeem. Nem vagyunk hipóreklámok. Mi? Sosem voltunk!


 
Fonyód-Badacsony-kiruccanás, és az aznap varratott, új tetkó bal bicepszen ^^ :)

Mivel a hat napunkból kb 2-3 napon volt jó idő, akkor is csak félig, nemigen tudtunk szép képeket csinálni. De ha már eláztunk odafele, kaptunk vihart visszafele is... xD