Google+ Followers

2013/11/18

Újabb szösszenet a háláról.

Úgy döntöttem, változtatok. Eltűntem a sok munka és fel-alá rohangálás közepette. Elegem lett, hogy nem tudok már bánni az időmmel, mivel nincs. Tényleg nincs. Ezt akkor veszi észre az ember, mikor már a sokadik kávé és energiaital sem elég; illetve akkor, mikor reggel, mikor felkel, és este, mikor hazaesik, ugyanazt a jelenetet látja: a párja alszik... És amikor már úgy tűnik, hogy napok, vagy hetek óta alszik a Párom, ott már valami súlyos gond van. Akkor az már nem feltétlenül együttélés.

Így tehát felmondtam!

Csodával határos módon, amint ezt a döntést meghoztam, kvázi azonnal jelentkezett hozzám az interneten két francia tanítvány, akik biztos, fix jövedelmet fognak hozni. Ez az eddigi munkámból hiányzott. Tudom, "viccesen" hangzik, hogy az ember dolgozik, a pénz meg csak nem akar jönni, de hát ilyen ez a jutalékos rendszer, meg az a munkakör, amibe én nem tudok beilleszkedni, mert túlságosan furcsa puzzle darab vagyok, amit nem lehet beleerőltetni az ilyen fajta képbe.

Amíg én rohantam és elvesztem, addig sem voltam egyedül. A háztartásom kezelését a Kedvesem oldotta meg, mosott, takarított, vásárolt, néha még főzött is, ami tőle igen nagy szó. Csak megköszönni tudom neki mindezt. Nem csak a munkahelyén, még helyettem is helytállt. Büszke vagyok Rá! <3

A barátaimról, akik rengeteg szívességet tettek nekem a munkámmal és törékeny kis lelki világommal kapcsolatban, már ne is beszéljünk... :)
Azt hiszem, mostantól még ennél is jobban meg fogom őket becsülni, és még inkább igyekszem nekik bármiben segíteni, amiben csak tudok. :) Köszönöm Nektek a rengeteg lelkizést, segítséget! ^^

Örülök, hogy végre nem kell telefonálgatnom, és kosztümkabátban, magassarkúban járnom. Sosem voltam olyan, aki az ilyesmit, csak úgy kedvtelésből felveszi. Inkább lennék önmagam. Minél több olyan utat járok be, amiről kiderül, hogy nem az enyém, annál kevesebb a köd az előtt, hogy nekem, pont nekem mit is kellene csinálnom ebben az életben. :)

2013/11/06

Most. És soha.

Érzem, ahogy elvarrtak egy szálat,
S nem folyik már több erembe bánat.
Szúrd mélyebbre, nyisd fel szívemet,
Hagy fájjon,
Hagy szálljon
Messze, mi éltetett.

Összeillő, szárnyas fémkarikák,
Aranyból rozsdába szállnak át,
A csillámló gyémánt homályba vész.
Lényegem elszárad,
Reményem elfárad,
Terméketlen marad a nőiség s az ész.