Google+ Followers

2013/02/11

The Great Change Project - 6. lépés

Glittery text maker
A lelkekben való búvárkodás mindig is az egyik kedvenc időtöltésem volt, legtöbbször azonban a saját lelkemhez van szerencsém.

Itt a lemondások ideje. Le kell mondanom sok olyan dologról, amit eddig tévesen igaznak hittem.
Első és legfontosabb: a lemondás a mitikus önképekről. (Ez alatt valamilyen irányban túlzó, nem éppen valós önképet értek, ami esetemben legtöbbször a PMS vagy rossz hangulat folytán előjövő "Ronda vagyok, hülye és tehetségtelen"-ben nyilvánul meg.)
Ez annak az elismerésével jár hogy:
  • Érek valamit.
  • Vannak jó és rossz tulajdonságaim is.
  • A rosszak tudatában azokon kisebb-nagyobb erőfeszítésekkel javítani lehet.
  • Nem hinném, hogy egy átlag embernél jobb vagy rosszabb lennék, legfeljebb más vagyok.
  • Ninden bizonnyal léteznek olyan emberek, akik különlegesnek tartanak. A különlegesség nem valamiféle birtokolható dolog, amit megszerezhetek vagy elveszthetek, hanem egy szubjektív vélemény.
  • Egyedi vagyok, legalábbis abból a szempontból bizosan, hogy még egy pontosan ilyen ember nincs a Földön :)
  • A természetem segítséget, irányítást kíván, hiába hiszem, hogy mindig a saját ötleteim lesznek korszakalkotóak. Hiába vívom tehát a harcot a tökéletes önállóságért és szabadságért. Támogatásra, megerősítésre van szükségem ahhoz, hogy biztos lehessek magamban.
***

Kíváncsiságból lekértem a születésem időpontjának teljes bolygóállását és az ahhoz kapcsolódó, meglepően pontos személyiségelemzést. Kaptam ettől az irománytól hideget-meleget. Bár a kritikát mindig nehéz építő jelleggel értelmeznem, megpróbáltam, és hálistennek nem arra következtetésre jutottam, hogy én sajnos egy rossz csillagzat alatt született, reménytelen és javíthatatlan, rossz ember vagyok. Hanem például arra, hogy az élet bizonyos részein még nem rendelkezem kellő tapasztalattal, de igyekszem a körülményekhez mérten a megfelelő dolgokat cselekedni. Vagy például arra, hogy hirtelen haragú vagyok, és nem feltétlen számolok el tízig, mielőtt meggondolatlan sms-t írok, vagy cselekszem... Ilyesmikre. Jó érzés ezeket beismerni, és egy valós képet alkotni, költői vagy mártíri túlzások nélkül... :)

2013/02/09

Valentin napi ötlet és üzenet

Szeretnék egy tippet adni a Kedves Olvasóknak, hogyan lephetnék meg a párjukat! :)
Az egyik legfontosabb szabály, illetve előkészület: nem szabad elkotyogni, hogy "Fúúúú, képzeld, hamarosan lesz egy meglepetésem, annyira izgulok!", ugyanis erre ugranak a kíváncsi természetűek, és elkezdenek nyomozni, (erre élő példa a Kedvesem!) hogy vajon mit tervezel, VAGY a legtrükkösebb barkóba kérdésekkel szedik ki belőled. Csak hallgass, mint a sír, ne is lásson rajtad semmit!

Én a következőt követtem el: üzeneteket és kis ajándékokat hagytam bizonyos helyeken, amik elvezették Őt hozzám :) Az én játékom csupán "háromfordulós" volt, bár csinálhattam volna hosszabbra is... :) (Ezt mindenki maga döntse el!)

Úgy kezdtem, hogy belopóztam a házba. Ez emeletes ház esetén, főleg, ha nincs az embernél kulcs, vicces feladat. Először is, hogy már az épületben legyek, megkerültem a háztömböt, és a közértnél mentem be. Innentől kezdve már random segítséget igényelt a dolog:

"Szia, ne haragudj, nincs véletlenül kulcsod az ajtóhoz?"
"Bocs, de nincs, nem itt lakom... Miért nem próbálsz felcsöngetni?"
"A Páromhoz megyek fel, de meglepetés lesz, nem akarok csengetni!" - és ha jól tudom, a kaputelefont se szereltük még fel, gondoltam magamban, úgyhogy amúgy sem tudnék csengetni...

Végül a második megkérdezett emberrel már szerencsém volt, és bejutottam az akadályt jelentő ajtón. Felmentem a lifttel, szándékosan egy emelettel lejjebb, hogy a lift érkezése se tűnjön fel neki odabent, és felsettenkedtem a lépcsőn. Szerettem volna hangosan szidni a folyton ki be kapcsolgató fotocellás lámpát, (ami persze mindig akkor kapcsolt ki, mikor kellett volna a nagyobb fény!) de az is csak elronthatta volna a hadműveletet. Végül sikeresen felszenvedtem az ajtórácsra egy "Szeretlek" feliratú plüss szívecskét, amihez csatoltam egy kedves üzit, ami a kocsihoz irányította.

A kocsin elhelyeztem egy szívdesszertet, és még egy üzenetet, ami már arra a helyre irányította Őt, ahol vártam rá, egy ballonkabátra emlékeztető hosszú kardigánfélében, ami alá szándékosan szexis ruhadarabokat vettem fel, és még a platformos magassarkúban való közlekedést is elvállaltam az összhatás érdekében. Mikor elértem az adott helyre, akkor küldtem el neki az smst, ami elindította az üzenetek követését. Míg eljutott hozzám, volt időm átöltözni, odamenni a helyszínre és szív alakú csokit vásárolni, celofánzacsiban, piros masnival átkötve... :) Legszívesebben még elküldözgettem volna pár helyre, de már ez is igencsak meglepte, pedig állítja magáról, hogy Őt lehetetlen meglepni... :)
Tehát Kedves Olvasók, nézzetek körül először otthon, mielőtt vásárolnátok, és legyetek kreatívak!


Láthatja mindenki, a meglepetésem dátuma igencsak "nem stimmel". Úgy gondolom, nem csak Valentin-napon kell kifejeznünk a szeretetünket. A Párunkkal lenni legyen minden egyes napon ünnep! A szeretethez nem kell alkalmat keresni!

Egy kevés is elég. Nem kell új kocsi, brillgyűrű, a fellelhető legdrágább étterem vagy barbadosi nyaralás ahhoz, hogy valaki érezze a szeretetünket. Ettől maximum a pénzed mennyiségét fogja érezni, és ha nem sok pénz közt nőtt fel, borzasztóan zavarban lesz, és úgy érzi, mindezt nem érdemli meg. (Igen, magamból indultam ki! A gazdagok életéről sajnos nem tudok nyilatkozni, még nem volt benne részem. De így is gazdagnak érzem az életem!) Ha meg tudod kérdezni, hogy van; ha meg tudod hallgatni azt a sok apróságot ami nap mint nap történik Vele; ha próbálsz Vele Együtt megoldást találni a problémáira, sokkalta inkább fogja érezni az érdeklődésedet, szeretetedet. Ez a fontos! Hogy nem csupán te és én, hanem mi is tudjunk lenni!

2013/02/05

Egy rövid intermezzo a programba... :)

Úgy tűnik, volt értelme változtatni: összeírni a megvalósítandó dolgokat, és tenni értük...

Az életem különösen nyugalmas jelenleg, egy-két szívbéli dolgot eltekintve, ami épp fáj... De ezeket is viszonylag hamar rendbe lehet hozni... ;)

Azt hiszem, az utolsó félévre megérkezett a már négy éve kért segítség "Neptun-istenségtől": ez volt életem első problémamentes tárgyfelvétele; "Nem tudtam felvenni, mert betelt/ mert ütközik"-típusú problémák nélkül! :D Ezt így, diploma előtt azt hiszem megérdemeltem, legalább ezzel már nem kell foglalkozni ügyintézés szintjén. ^^

Hál'istennek a pénz kérdése is megoldódni látszik. Olyan munkát kezdtem el, amire sosem gondoltam volna! Azokon a napokon, mikor ráérek, én vagyok anyum büféjében a délutános... Pedig én, a nagy értelmiségi, mindig is más munkalehetőségek után kutattam fejvesztve, ahol főleg a tudásomat kell használni; vagy szükség esetén elvállaltam a legalantasabb diákmelókat is... Eszembe sem jutott az az eshetőség, hogy az anyám szívesen támogatna egy kevéske pénzzel, és vígan hazamenne például vasalni, míg én a büfében helyettesítem. (Na tessék. Újabb előny. Ezentúl, gyanítom nem nekem kell majd vasalni! ^^ )

Ez is egy olyan lehetőség volt, ami mellett évekig elsiklottam, (lsd a lehetőségekről szóló bejegyzést! =3) pedig nem kellett volna utánamenni, utazni, intézkedni, csak elkezdeni... :)
Így hiába áll égnek a hajam a BKV-bérlet, a telefonpénz, az edzés- és táncóradíjak miatt, így legalább kialakult egy kis biztonságérzetem, hogy ezeket apránként, épp, mikorra kellenek, meg lehet keresni :)

Így tehát, Kedves Olvasó, azt ajánlom, először a saját házad táján nézz körül, mielőtt távolabbi helyeken kutatnál! Néha megtalálhatod a legszebb pillangót a saját kertedben, egy olyan virágon, amit eddig nem tartottál túl sokra. Néha ránézel valamire az ezeréves szobádban, és kipattan a fejedből az isteni a szikra, egy olyan dolog látványától, ami évek óta végigkísérte a mindennapjaidat, mégsem tett hozzád addig semmit. Néha kifejezetten hasznos dolgokat találsz elfeledett, poros dobozokban vagy a polc végében megbúvó könyvekben, vagy épp az életeddel harmonizáló lehetőségeket a családodban, ahonnan esetleg menekülni és kirepülni próbálsz... :)



(kép: kertesz.blog.hu)

2013/02/01

The Great Change Project - 5. lépés

Decisions, always those decisions... 



Nos igen... Az embernek el kell határoznia magát egy-egy súlyos döntésre. A legtöbb nagyobb döntés jelentős változást hoz az ember életébe. Mondok egy példát!
Az enyémben épp a következő dilemma áll fenn: mivel így kifutóként már kevés a tárgyam, és nincs ösztöndíjam, ha a tanulmányaimmal foglalkozom továbbra is, még vagy egy évig nem is lesz. Ami azt jelenti, hogy nem ártana szereznem egy időszakos vagy részmunkaidős állást. Azonban ilyen egyre ritkábban van, és egy teljes, akár csúsztatott munkaidejű állással is kockáztatnám a diplomámat... ha ezt a félévet elrontom, akkor jöhetnek a százezrek, amiket bizony szégyenszemre, ötödévesként ki kell csengetni az egyetemnek.
Végül épp a pénz miatti aggodalom, és egy állásinterjú döbbentett rá arra, hogy mennyire inkább szeretnék tanítani, (esetleg B tervként más egyéb kreatív dolgot csinálni pl testfestés, lakberendezés, esküvőszervezés) mint bármilyen más unalmas munkát végezni. Tudom, hogy egy irodai/ügyfélszolgálatos/call-centeres meló mekkora előrelépés lenne a "gyógyszertári dobozhajtogató" és az "auchanos penészpucoló" pozíciókhoz képest, amikben eddig részem lehetett... xD

Tehát első helyen a mesterképzés lesz, és kénytelen leszek a családi vállalkozásban részt venni, azaz néha, ha kedvem tartja, délutáni részmunkaidőben büfézni, hogy legyen pénzem a BKV-bérletet, a telefontöltést, az utazást, a táncórákat, a karate edzésdíjat fizetni... Ez egy hónapban, ha mindenhová rendszeresen eljutok, az... azt inkább ki sem számolnám, mert megijednék xD Ha szerencsém van, félre is tudok néha tenni egy keveset.

Így hát a "Végképp elköltözöm, mert állásom van, és van miből fenntartanom magamat és egy albérletet" opció egyelőre várat magára...